Kim nem az én szereplőm, hanem kedves írótársamé, Jane N. Porter-é. Kicsit kölcsönvettem egy jelenet erejéig utólagos engedelmével. Ezt csak ide teszem fel, jó szórakozást hozzá :)
Carina a tengerparton üldögélt a mólón,
és szomorú tekintettel nézte a hullámzó vizet. Észre sem vette, hogy valaki
odasettenkedett mögé, csak akkor, amikor megszólította:
- Ahoy, kislány! Miért lógatod az orrod?
A hang egy fiatalos kinézetű, barna
hajú, zöld szemű, kissé habókos ruházatú hölgyhöz tartozott.
- Nem lógatom.
- Hát rendben - telepedett le a nő
Carina mellé. - Egyébként a nevem Kimberly, de szólíts csak Kimnek.
- Az enyém Car… Monica.
- Monica! Ugye tudsz úszni?
- Hát, egy kicsit… William tanítgatott.
- William? - vonta fel a szemöldökét
Kim. - Ő ki?
- A komornyikom.
- A komornyikod tanított úszni?
- Igen. Papa megkérte rá.
- Ó, az remek! Lenne kedved
gyöngyhalászni velem?
- Nem tudom. Azt hogy kell?
- Egyszerű. Lemerülsz a víz alá, és
felhozod a gyöngykagylót.
- Hogy néz ki egy gyöngykagyló?
- Így - húzott elő Kim számtalan zsebe egyikéből
egy rózsaszínes árnyalatú kagylót. - Nincs más dolgod, mint lemerülni érte.
- Ez nem hangzik bonyolultan.
- Szóval számíthatok rád?
- Még megfontolom.
- Nincs ezen mit megfontolni! Gyere! -
fogta karon Carinát, és egy kis csónakhoz vezette.
- Szállj be, és fogd az evezőt.
Carina tette a kérését.
- És mit csináljak vele? - kérdezte
értetlenkedve, miután Kim beszállt mellé.
- Evezz, te lány! Jó isten, te még
sohase csónakáztál?
- De, csak nem nekem kellett evezni. Én grófkisasszony vagyok! - húzta ki magát pökhendin.
- Az vagy, vagy sem, nem izgat. Szeretnél
gyöngyhalászni, vagy sem? Most még meggondolhatod magad.
Carina rövid habozás után bólintott.
- Akkor fogd a lapátot, és evezz!
Carina megpróbálkozott vele, belelógatta
a lapátot a vízbe, és húzott egyet rajta. Arra azonban nem számított, hogy
ilyen nehéz lesz, és kicsúszott az evező a kezei közül. Utánakapott, de nem volt
elég gyors.
- Hoppá… - kapott a szája elé.
- Hoppá, bizony! Még szerencse, hogy van
pótlapát.
Carina utána nyúlt, de Kim megcsóválta a
fejét.
- A-a, még a végén ezt is beleejted.
Maradj a fenekeden, és ha lehet, ne sokat ficeregj.
- De…
- Fel akarsz borulni?!
- Ne-nem.
Carina görcsösen kapaszkodott a csónak
szélébe, és idegesen kémlelte a kék vizet.
- Na ne.. - szólalt meg Kim. - Ha most
derül ki, hogy tengeribeteg vagy, én esküszöm, hogy beledoblak a vízbe!
- Nem vagyok! Azt hiszem… -
bizonytalanodott el.
- Mit érzel?
- Szédelgek - fogta a fejét Carina. -
Biztos a nap.
- Még napszúrást is kaptál?! Ó, ez
nagyszerű. De ez majd lehűt - vigyorodott el a nő, és leloccsantotta a lányt tengervízzel.
Carina felháborodottan prüszkölt.
- Hogy… hogy merészeled?!
- Én csak jót akartam… Mondom, ez majd
lehűt. Most pedig vetkőzz, megérkeztünk.
- Hogy micsoda?!
- Báli ruhában akarsz netán merülni?
- Ez nem báli ruha!
- Az lényegtelen. Az a lényeg, hogy ez a
sok réteg ruha akadályoz a mozgásban, és gondolom, nincs kedved egy hínárba belegabalyodva
végezni.
- Akkor sem veszem le!
- Ne legyél ilyen kis szégyenlős! Itt csak
én látlak, és nekem is olyanom van, mint neked. Hidd el, láttam már cifrább
dolgokat is - kacsintott rá Carinára.
- Mint például?
- Még fiatal vagy ehhez. Mennyi is pontosan?
Tizenöt? Tizenhat?
- Tizennyolc leszek hamarosan!
- Óó, akkor mégsem vagy már olyan kicsi.
Úgyhogy tudod, hogy megy ez, nem kell magyaráznom.
- Mi?
Kim felsóhajtott és a kezébe temette az
arcát.
- Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.
- Én… én ezt nem értem.
- Majd megérted. Na, ne szégyenlősködj.
- De… Hát rendben - egyezett bele Carina
kelletlenül, és elkezdett vetkőzni. Nem ment neki, majdnem elszakította a
blúzát, amikor megpróbálta keresztülhúzni rajta a fejét. - Segíts!
- És még levetkőzni sem tud egyedül…
Kim megcsóválta a fejét, és segített
kibújni Carinának a felsőrészéből és szoknyájából.
Egy lenge, csipkés ujjatlant és
combközépig érő, buggyos alsóneműt viselt a sok réteg ruha alatt. Feszélyezve
érezte magát ilyen „pőrén.”
- Na csakhogy! Fogd össze a hajad, és
aztán induljunk! Tessék, itt egy szalag - nyújtotta át Carinának, aki
értetlenül pislogott.
- Csak azt ne mondd, hogy még masnit se
tudsz kötni!
Carina elpirult.
- Te egy igazi Istencsapása vagy! Na,
fordulj meg.
Carina engedelmeskedett, amire Kim
összefogta a haját.
- Most pedig elmondom, mit kell tenned.
Ezt - nyújtott át neki egy kis zsákot - kösd a derekadra. Ebbe fogod szedni a
kagylókat. Itt körülbelül nyolc méter mély a víz, és ami nagy szerencse, hogy
igen tiszta. Majdnem le lehet látni a fenékig. Veszel egy nagy levegőt, leúszol
a tenger aljára, és ha meglátsz egy gyöngykagylót, beleteszed a zsákba, és
felhozod. Érthető?
- Igen.
- Meddig bírod a víz alatt?
- Nem tudom.
- Nos, derítsük ki. Rajta!
Carina beletette a lábát a vízbe, de
azon nyomban visszahúzta.
- Ez hideg!
- Hamar hozzá lehet szokni. Ne
kényeskedj!
- Nem kényeskedek! - Carina óvatosan
magára loccsantott egy kis vizet, amire azon nyomban libabőrös lett. - De ez
akkor is hideg! Én nem megyek be!
- Na, elég a nyafiból!
Kim kijött a sodrából, és belelökte
Carinát a tengerbe.
- Hoppá!
Carina azonban annyira meglepődött, hogy
hirtelen nem jutott eszébe, mit kéne csinálnia. Csak kapálózott összevissza
kétségbeesetten, és köhögött, mivel jó fél liter sós vizet sikerült lenyelnie.
Kim elsápadt, és azon nyomban Carina
után ugrott, akit kihúzott a tengerből.
A lány egész testében remegett, és hevesen
köhögött. Kim megütögette a hátát, amire jobb lett.
- Ezt… ezt még megkeserülöd - nyögte ki
a lány, és vacogva átkulcsolta a térdét.
- Azt mondtad, tudsz úszni.
- Valamennyire.
- Tessék - terített rá Kim egy kockás
pokrócot, amibe Carina álig betakarózott. Arca halottsápadt volt, ajkai kékek a
hidegtől.
-
Megparancsolom, hogy vigyél ki!
- Nem akarod megpróbálni még egyszer?
Sajnálom az előbbit. Nem foglak megint belelökni a vízbe. Ígérem!
- Nem hiszek neked!
- Ha akarod, még a nyakamba is veszlek.
Na, gyere, soha vissza nem térő alkalom!
- Nem! Ki akarok menni!
- Fújd ki magad nyugodtan, megvárom.
Addig mesélj magadról.
- Nincs mit mondanom.
- Na, csak van valami! Hol élsz, kik a
szüleid, miket szeretsz csinálni…
- Hát jó. London mellett élek a papával
és mostohaanyámmal egy nagybirtokon. Szeretek táncolni, énekelni, bálokra
járni, és sétálni a kertben.
- Sétálni? Én is szeretek, főleg
holdfényes éjszakákon, a kedvesemmel, és nézni a csillagokat.
- Az szép! William mutatott egy helyet,
ahonnan gyönyörűen látszanak a csillagok.
- William? Ő a kedvesed?
- William a komornyikom! - vörösödött el Carina. - Már mondtam!
- Nem is tudtam, hogy egy komornyik
munkaköri leírásában szerepel az, hogy csillagokat nézzen az Úrnőjével.
- Eltörött a hintóban a kerék, amikor
mentünk hazafelé, és…
- Ismerem, ismerem. Nem kell
magyarázkodni. Tudom, hogy megy ez - kacsintott rá cinkosan.
- Nem csináltunk semmit!
- Figyelj, nekem bevallhatod. Nem mondom
el senkinek, én is csináltam már ezt-azt…
- De nincs mit bevallanom! - nézett
Carina gőgösen.
- Jajj, te lány… - csóválta a fejét. -
Tudod, én egy hajón dolgozom, és sok mindent láttam már, engem nem tud
meglepetés érni. Többek között kalózokkal is harcoltam.
- Kalózokkal? - kerekedett ki Carina
szeme.
- Bizony! Az egyiket bekapta Bruce, a
cápám!
- Te egy cápát tartasz háziállat gyanánt?!
- Valaki kutyát, valaki macskát, én
cápát - vigyorgott. - Na, megpróbálod újra?
- Csak utánad.
- Rendben.
Kim lehúzta magáról a ruháját, a
derekára kötötte a zsákot, és belecsobbant a vízbe. Nagy levegőt vett, és
eltűnt a habok közt. Carina egy darabig látta, ahogy Kim úszik lefelé, de
hamarosan eltűnt a szeme elől.
Körülbelül másfél perc múlva tért
vissza. Kapkodta a levegőt, és hevesen fújtatott.
- Sajnos nem jártam sikerrel, de
megpróbálom még egyszer - mondta, azzal ismét lemerült.
Másodszorra siker koronázta
erőfeszítését, és büszkén mutatta fel a zöldes-rózsaszínes árnyalatú kagylót.
Bemászott a csónakba, majd fogott egy kemény pengéjű kést, és felfeszítette. Egy
halványzöld, apró gyöngyöt rejtett magában a héj.
- Hát nem gyönyörű?
- De hát ez zöld!
- Ha megszárad, fehér lesz. Na, próbáld
meg, igazán kár lenne kihagyni a lehetőséget!
- És ha megfulladok?!
- Ne aggódj, nem hagyom. Ha gondolod,
kötök csomót a derekadra, és ha bármi gond van, felhúzlak.
- Megígéred?
- Megígérem - bólintott Kim, azzal
rákötötte Carinára a zsákocskával együtt.
- Ha megint le mersz lökni, én…
- Ne aggódj. Nem foglak.
Carina először a lábát lógatta be a
csónakból, majd lefröcskölte magát, hogy ne érje váratlanul a hideg. Kezdte
megszokni a víz hőmérsékletét, és óvatosan belecsusszant a tengerbe. Emlékezett
még William tanítására, de azért úszott pár kört, hogy belejöjjön.
- Készen állsz? - szólt oda neki Kim.
- Azt… azt hiszem.
- Sok sikert!
Carina vett egy mély levegőt, és
elkezdet lefelé úszni. Arra azonban nem számított, hogy a sós víz csípni fogja
a szemét, ezért szinte azon nyomban feljött a felszínre.
- Na, mi az? Vizes lettél?
- Csíp! Csípi a víz a szememet!
- Hogy neked mennyi bajod van… Ez egy
tenger, mi mást vártál?! Na, jó, gyere ki a vízből, látom, veled nem lehet
együttműködni.
- Nekem csak ne mondd meg, mit
csináljak! - mondta Carina sértődötten, azzal lebukott a víz alá. Kim nézte,
ahogy a lány egyre távolodik a felszíntől. Számolta a másodperceket, és amikor
ötvennél járt, és Carina nem volt még sehol, kezdett aggódni. Riadtan húzni
kezdte a kötelet, olyan gyorsan, amennyire csak bírta. Félelme beigazolódott,
Carina élettelenül lebegett a kötél végén. Megfogta a derekánál és nyakánál
fogva, és kihúzta a tengerből.
- Ne, ne, ne… - mondogatta
kétségbeesetten Kim, azzal a karjába vette a lányt, és alkalmazta rajta a
Heimlich - fogást. Ez hatott, Carina felköhögte a vizet, és résnyire nyitotta a
szemét.
- Meg... megmentettél - nyögte ki elfúló
hangon. Lecsukódtak a szemei, és feje Kim vállára hanyatlott.
Óvatosan ráfektette a kemény faülésre,
és jól betakarta pokróccal, hogy meg ne hűljön. Előtte ellenőrizte a pulzusát.
Szíve kevesebbet és gyengébben vert a normálisnál, de nem csodálta, hisz
majdnem vízbe fúlt. Elkezdett kifelé evezni, és úgy az út felénél Carina lassan
ébredezett.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Kim.
- Majdnem… majdnem meghaltam -
nyöszörögte a lány.
- Még szerencse, hogy rajtad volt a
kötél.
- Meg-megszereztem - mondta elhalón. Szája
sarkában büszke mosoly bujkált.
Kim felvonta a szemöldökét, ám
legnagyobb döbbenetére Carina nem hazudott. Ámulva húzta elő a kis zsákból a
tenyérnyi méretű kagylót, amit mindjárt felfeszített. Egy gyönyörű, az övénél
kétszer akkora gyöngyöt talált benne.
- Ez a tiéd. Megdolgoztál érte - nézett
Kim büszkén a lányra, és odaadta neki. Carina elégedett mosollyal a tenyerébe zárta,
majd lehunyta a szemét. Na, ezért érdemes volt felkelni!
3 megjegyzés:
Szia!:) Ne haragudj kérlek, de ezt a fejezetet nem tudom hová tenni. Kizökkentett a történetből!
Igen, ez nem kapcsolódik a fejezetekhez, ezért csak ide, a blogomra tettem fel. Van egy nagyon jó írós közösség facebook-on, és az egyik író karaktere állandóan azzal "nyúzta" Carinát, hogy menjenek el együtt gyöngyhalászni. Én meg megírtam :D
Ejnye, nyafka!:D Ki ez a nő, hogy ilyenekre rá tudott venni? Valamit nagyon tudhat...Ja,ügyes volt a drága Carinánk, szerintem hivatásos is lehet belőle :D JNP
Megjegyzés küldése