Carina gyöngyhalászik

2013. március 13., szerda



Kim nem az én szereplőm, hanem  kedves írótársamé, Jane N. Porter-é. Kicsit kölcsönvettem egy jelenet erejéig utólagos engedelmével. Ezt csak ide teszem fel, jó szórakozást hozzá :)


Carina a tengerparton üldögélt a mólón, és szomorú tekintettel nézte a hullámzó vizet. Észre sem vette, hogy valaki odasettenkedett mögé, csak akkor, amikor megszólította:
- Ahoy, kislány! Miért lógatod az orrod?
A hang egy fiatalos kinézetű, barna hajú, zöld szemű, kissé habókos ruházatú hölgyhöz tartozott.
- Nem lógatom.
- Hát rendben - telepedett le a nő Carina mellé. - Egyébként a nevem Kimberly, de szólíts csak Kimnek.
- Az enyém Car… Monica.
- Monica! Ugye tudsz úszni?
- Hát, egy kicsit… William tanítgatott.
- William? - vonta fel a szemöldökét Kim. - Ő ki?
- A komornyikom.
- A komornyikod tanított úszni?
- Igen. Papa megkérte rá.
- Ó, az remek! Lenne kedved gyöngyhalászni velem?
- Nem tudom. Azt hogy kell?
- Egyszerű. Lemerülsz a víz alá, és felhozod a gyöngykagylót.
- Hogy néz ki egy gyöngykagyló?
- Így - húzott elő Kim számtalan zsebe egyikéből egy rózsaszínes árnyalatú kagylót. - Nincs más dolgod, mint lemerülni érte.
- Ez nem hangzik bonyolultan.
- Szóval számíthatok rád?
- Még megfontolom.
- Nincs ezen mit megfontolni! Gyere! - fogta karon Carinát, és egy kis csónakhoz vezette.
- Szállj be, és fogd az evezőt.
Carina tette a kérését.
- És mit csináljak vele? - kérdezte értetlenkedve, miután Kim beszállt mellé.
- Evezz, te lány! Jó isten, te még sohase csónakáztál?
- De, csak nem nekem kellett evezni. Én grófkisasszony vagyok! - húzta ki magát pökhendin.
- Az vagy, vagy sem, nem izgat. Szeretnél gyöngyhalászni, vagy sem? Most még meggondolhatod magad.
Carina rövid habozás után bólintott.
- Akkor fogd a lapátot, és evezz!
Carina megpróbálkozott vele, belelógatta a lapátot a vízbe, és húzott egyet rajta. Arra azonban nem számított, hogy ilyen nehéz lesz, és kicsúszott az evező a kezei közül. Utánakapott, de nem volt elég gyors.
- Hoppá… - kapott a szája elé.
- Hoppá, bizony! Még szerencse, hogy van pótlapát.
Carina utána nyúlt, de Kim megcsóválta a fejét.
- A-a, még a végén ezt is beleejted. Maradj a fenekeden, és ha lehet, ne sokat ficeregj.
- De…
- Fel akarsz borulni?!
- Ne-nem.
Carina görcsösen kapaszkodott a csónak szélébe, és idegesen kémlelte a kék vizet.
- Na ne.. - szólalt meg Kim. - Ha most derül ki, hogy tengeribeteg vagy, én esküszöm, hogy beledoblak a vízbe!
- Nem vagyok! Azt hiszem… - bizonytalanodott el.
- Mit érzel?
- Szédelgek - fogta a fejét Carina. - Biztos a nap.
- Még napszúrást is kaptál?! Ó, ez nagyszerű. De ez majd lehűt - vigyorodott el a nő, és leloccsantotta a lányt tengervízzel. Carina felháborodottan prüszkölt.
- Hogy… hogy merészeled?!
- Én csak jót akartam… Mondom, ez majd lehűt. Most pedig vetkőzz, megérkeztünk.
- Hogy micsoda?!
- Báli ruhában akarsz netán merülni?
- Ez nem báli ruha!
- Az lényegtelen. Az a lényeg, hogy ez a sok réteg ruha akadályoz a mozgásban, és gondolom, nincs kedved egy hínárba belegabalyodva végezni.
- Akkor sem veszem le!
- Ne legyél ilyen kis szégyenlős! Itt csak én látlak, és nekem is olyanom van, mint neked. Hidd el, láttam már cifrább dolgokat is - kacsintott rá Carinára.
- Mint például?
- Még fiatal vagy ehhez. Mennyi is pontosan? Tizenöt? Tizenhat?
- Tizennyolc leszek hamarosan!
- Óó, akkor mégsem vagy már olyan kicsi. Úgyhogy tudod, hogy megy ez, nem kell magyaráznom.
- Mi?
Kim felsóhajtott és a kezébe temette az arcát.
- Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.
- Én… én ezt nem értem.
- Majd megérted. Na, ne szégyenlősködj.
- De… Hát rendben - egyezett bele Carina kelletlenül, és elkezdett vetkőzni. Nem ment neki, majdnem elszakította a blúzát, amikor megpróbálta keresztülhúzni rajta a fejét. - Segíts!
- És még levetkőzni sem tud egyedül…
Kim megcsóválta a fejét, és segített kibújni Carinának a felsőrészéből és szoknyájából.
Egy lenge, csipkés ujjatlant és combközépig érő, buggyos alsóneműt viselt a sok réteg ruha alatt. Feszélyezve érezte magát ilyen „pőrén.”
- Na csakhogy! Fogd össze a hajad, és aztán induljunk! Tessék, itt egy szalag - nyújtotta át Carinának, aki értetlenül pislogott.
- Csak azt ne mondd, hogy még masnit se tudsz kötni!
Carina elpirult.
- Te egy igazi Istencsapása vagy! Na, fordulj meg.
Carina engedelmeskedett, amire Kim összefogta a haját.
- Most pedig elmondom, mit kell tenned. Ezt - nyújtott át neki egy kis zsákot - kösd a derekadra. Ebbe fogod szedni a kagylókat. Itt körülbelül nyolc méter mély a víz, és ami nagy szerencse, hogy igen tiszta. Majdnem le lehet látni a fenékig. Veszel egy nagy levegőt, leúszol a tenger aljára, és ha meglátsz egy gyöngykagylót, beleteszed a zsákba, és felhozod. Érthető?
- Igen.
- Meddig bírod a víz alatt?
- Nem tudom.
- Nos, derítsük ki. Rajta!
Carina beletette a lábát a vízbe, de azon nyomban visszahúzta.
- Ez hideg!
- Hamar hozzá lehet szokni. Ne kényeskedj!
- Nem kényeskedek! - Carina óvatosan magára loccsantott egy kis vizet, amire azon nyomban libabőrös lett. - De ez akkor is hideg! Én nem megyek be!
- Na, elég a nyafiból!
Kim kijött a sodrából, és belelökte Carinát a tengerbe.
- Hoppá!
Carina azonban annyira meglepődött, hogy hirtelen nem jutott eszébe, mit kéne csinálnia. Csak kapálózott összevissza kétségbeesetten, és köhögött, mivel jó fél liter sós vizet sikerült lenyelnie.
Kim elsápadt, és azon nyomban Carina után ugrott, akit kihúzott a tengerből.
A lány egész testében remegett, és hevesen köhögött. Kim megütögette a hátát, amire jobb lett.
- Ezt… ezt még megkeserülöd - nyögte ki a lány, és vacogva átkulcsolta a térdét.
- Azt mondtad, tudsz úszni.
- Valamennyire.
- Tessék - terített rá Kim egy kockás pokrócot, amibe Carina álig betakarózott. Arca halottsápadt volt, ajkai kékek a hidegtől.
-  Megparancsolom, hogy vigyél ki!
- Nem akarod megpróbálni még egyszer? Sajnálom az előbbit. Nem foglak megint belelökni a vízbe. Ígérem!
- Nem hiszek neked!
- Ha akarod, még a nyakamba is veszlek. Na, gyere, soha vissza nem térő alkalom!
- Nem! Ki akarok menni!
- Fújd ki magad nyugodtan, megvárom. Addig mesélj magadról.
- Nincs mit mondanom.
- Na, csak van valami! Hol élsz, kik a szüleid, miket szeretsz csinálni…
- Hát jó. London mellett élek a papával és mostohaanyámmal egy nagybirtokon. Szeretek táncolni, énekelni, bálokra járni, és sétálni a kertben.
- Sétálni? Én is szeretek, főleg holdfényes éjszakákon, a kedvesemmel, és nézni a csillagokat.
- Az szép! William mutatott egy helyet, ahonnan gyönyörűen látszanak a csillagok.
- William? Ő a kedvesed?
- William a komornyikom!  - vörösödött el Carina. - Már mondtam!
- Nem is tudtam, hogy egy komornyik munkaköri leírásában szerepel az, hogy csillagokat nézzen az Úrnőjével.
- Eltörött a hintóban a kerék, amikor mentünk hazafelé, és…
- Ismerem, ismerem. Nem kell magyarázkodni. Tudom, hogy megy ez - kacsintott rá cinkosan.
- Nem csináltunk semmit!
- Figyelj, nekem bevallhatod. Nem mondom el senkinek, én is csináltam már ezt-azt…
- De nincs mit bevallanom! - nézett Carina gőgösen.
- Jajj, te lány… - csóválta a fejét. - Tudod, én egy hajón dolgozom, és sok mindent láttam már, engem nem tud meglepetés érni. Többek között kalózokkal is harcoltam.
- Kalózokkal? - kerekedett ki Carina szeme.
- Bizony! Az egyiket bekapta Bruce, a cápám!
- Te egy cápát tartasz háziállat gyanánt?!
- Valaki kutyát, valaki macskát, én cápát - vigyorgott. - Na, megpróbálod újra?
- Csak utánad.
- Rendben.
Kim lehúzta magáról a ruháját, a derekára kötötte a zsákot, és belecsobbant a vízbe. Nagy levegőt vett, és eltűnt a habok közt. Carina egy darabig látta, ahogy Kim úszik lefelé, de hamarosan eltűnt a szeme elől.
Körülbelül másfél perc múlva tért vissza. Kapkodta a levegőt, és hevesen fújtatott.
- Sajnos nem jártam sikerrel, de megpróbálom még egyszer - mondta, azzal ismét lemerült.
Másodszorra siker koronázta erőfeszítését, és büszkén mutatta fel a zöldes-rózsaszínes árnyalatú kagylót. Bemászott a csónakba, majd fogott egy kemény pengéjű kést, és felfeszítette. Egy halványzöld, apró gyöngyöt rejtett magában a héj.
- Hát nem gyönyörű?
- De hát ez zöld!
- Ha megszárad, fehér lesz. Na, próbáld meg, igazán kár lenne kihagyni a lehetőséget!
- És ha megfulladok?!
- Ne aggódj, nem hagyom. Ha gondolod, kötök csomót a derekadra, és ha bármi gond van, felhúzlak.
- Megígéred?
- Megígérem - bólintott Kim, azzal rákötötte Carinára a zsákocskával együtt.
- Ha megint le mersz lökni, én…
- Ne aggódj. Nem foglak.
Carina először a lábát lógatta be a csónakból, majd lefröcskölte magát, hogy ne érje váratlanul a hideg. Kezdte megszokni a víz hőmérsékletét, és óvatosan belecsusszant a tengerbe. Emlékezett még William tanítására, de azért úszott pár kört, hogy belejöjjön.
- Készen állsz? - szólt oda neki Kim.
- Azt… azt hiszem.
- Sok sikert!
Carina vett egy mély levegőt, és elkezdet lefelé úszni. Arra azonban nem számított, hogy a sós víz csípni fogja a szemét, ezért szinte azon nyomban feljött a felszínre.
- Na, mi az? Vizes lettél?
- Csíp! Csípi a víz a szememet!
- Hogy neked mennyi bajod van… Ez egy tenger, mi mást vártál?! Na, jó, gyere ki a vízből, látom, veled nem lehet együttműködni.
- Nekem csak ne mondd meg, mit csináljak! - mondta Carina sértődötten, azzal lebukott a víz alá. Kim nézte, ahogy a lány egyre távolodik a felszíntől. Számolta a másodperceket, és amikor ötvennél járt, és Carina nem volt még sehol, kezdett aggódni. Riadtan húzni kezdte a kötelet, olyan gyorsan, amennyire csak bírta. Félelme beigazolódott, Carina élettelenül lebegett a kötél végén. Megfogta a derekánál és nyakánál fogva, és kihúzta a tengerből.
- Ne, ne, ne… - mondogatta kétségbeesetten Kim, azzal a karjába vette a lányt, és alkalmazta rajta a Heimlich - fogást. Ez hatott, Carina felköhögte a vizet, és résnyire nyitotta a szemét.
- Meg... megmentettél - nyögte ki elfúló hangon. Lecsukódtak a szemei, és feje Kim vállára hanyatlott.
Óvatosan ráfektette a kemény faülésre, és jól betakarta pokróccal, hogy meg ne hűljön. Előtte ellenőrizte a pulzusát. Szíve kevesebbet és gyengébben vert a normálisnál, de nem csodálta, hisz majdnem vízbe fúlt. Elkezdett kifelé evezni, és úgy az út felénél Carina lassan ébredezett.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Kim.
- Majdnem… majdnem meghaltam - nyöszörögte a lány.
- Még szerencse, hogy rajtad volt a kötél.
- Meg-megszereztem - mondta elhalón. Szája sarkában büszke mosoly bujkált.
Kim felvonta a szemöldökét, ám legnagyobb döbbenetére Carina nem hazudott. Ámulva húzta elő a kis zsákból a tenyérnyi méretű kagylót, amit mindjárt felfeszített. Egy gyönyörű, az övénél kétszer akkora gyöngyöt talált benne.
- Ez a tiéd. Megdolgoztál érte - nézett Kim büszkén a lányra, és odaadta neki. Carina elégedett mosollyal a tenyerébe zárta, majd lehunyta a szemét. Na, ezért érdemes volt felkelni! 


3 megjegyzés:

Katalin írta...

Szia!:) Ne haragudj kérlek, de ezt a fejezetet nem tudom hová tenni. Kizökkentett a történetből!

Unknown írta...

Igen, ez nem kapcsolódik a fejezetekhez, ezért csak ide, a blogomra tettem fel. Van egy nagyon jó írós közösség facebook-on, és az egyik író karaktere állandóan azzal "nyúzta" Carinát, hogy menjenek el együtt gyöngyhalászni. Én meg megírtam :D

Névtelen írta...

Ejnye, nyafka!:D Ki ez a nő, hogy ilyenekre rá tudott venni? Valamit nagyon tudhat...Ja,ügyes volt a drága Carinánk, szerintem hivatásos is lehet belőle :D JNP

Megjegyzés küldése

Blog contents © Igenis, Úrnőm! 2010. Blogger Theme by Nymphont.