Carina és William kiszálltak a hintóból. Egy
tisztásra értek a sűrű fenyőerdőből, ahonnan messzire el lehetett látni a Hold
fénye miatt. A sötétben kirajzolódtak az őket körülölelő hegyek körvonalai. A
levegő friss volt és csípős, de Carinának kifejezetten jólesett. A szél avar-és
virágillatot hozott magával, és a távolban állatok neszeztek.
- Hogy érted azt, hogy megérkeztünk?! - vonta
fel a szemöldökét a lány, és kérdőn nézett komornyikjára.
- Meg akartam mutatni önnek ezt a helyet. Kárpótlásul
a balul sikerült estéért.
- Nincs itt semmi különös! Ez csak egy tisztás -
pillantott körbe gőgösen.
- Nézzen föl az égre - javasolta William.
Carina fölnézett, és elakadt a lélegzete. Még
soha életében nem látott ennyi csillagot, amik szokatlanul fényesen ragyogtak.
- Ez gyönyörű - szaladt ki a száján
elragadtatásában.
- Valóban - sóhajtott fel William. - Reméltem,
hogy Úrnőmnek is tetszeni fog - heveredett le a földre, a hintótól nem messze.
Kezével kitámasztotta magát, úgy bámulta az égboltot.
- Mit képzelsz?! Azonnal kelj fel a földről! Még
a végén összekoszolod a ruhádat!
- Milyen figyelmes Úrnőm, hogy olyan csekély
dolgokkal törődik, mint a komornyikja ruhája.
- Rendben. Akkor nem törődök - szólalt meg
egykedvűen Carina, majd leterítette a földre William kabátját, és ráült. Fázott
abban a vékony felsőben, amit félig leszaggatott róla Dominic. Próbált nem
törődni a hideggel, mert meg akarta mutatni Williamnek, hogy itt ő parancsol,
és nem fordítva, még akkor sem, ha a férfi jóval erősebb nála. Kezével szorosan
fogta elöl a ruháját, mert nem akarta, hogy William meglássa a kebleit.
Gesztenyebarna haja ráomlott a felsőtestére, amin megcsillant a Hold fénye.
Fejét hátrabiccentette, és éjkék szemét a csillagokra szegezte. Göndör, sűrű
szempillái még hosszabbnak tűntek. Lopva rápillantott Williamre, aki
tökéletesen beleolvadt az éjszakába fekete hajával és ingével együtt. Sápadt
arca viszont szinte világított, akár egy halotti maszk. Carina megborzongott,
mert erről eszébe jutott édesanyja.
- Terítse magára a kabátot, nem venném a
lelkemre, ha megfázna.
- Hogyisne! Hogy piszkos legyen az én gyönyörű
ruhám! - mondta felháborodottan.
- Ahogy óhajtja. De ne panaszkodjon, ha beteg
lesz.
- Ha igazi úriember lennél, most átkarolnál,
hogy fölmelegíts! - jött ki a sodrából Carina, de ahogy elhagyta a mondat a
száját, elvörösödött, és gyorsan hozzáfűzte: - Persze te csak egy egyszerű
komornyik vagy, és ha egy ujjal is hozzámérsz, azt keserűen megbánod!
- Nem igazán ellenkezett, amikor megcsókoltam… -
jegyezte meg sztoikusan a férfi, és kissé gúnyosan elmosolyodott.
- Mert… mert talán rajta volt az ajkad az
ajkamon! - mondta Carina mélységes felháborodással.
- Utána se nagyon tiltakozott… Ó, nézze!
Hullócsillag! - mutatott rá a férfi az égre.
- Hulló… csillag? - kérdezte a lány kerekre
nyílt szemmel.
- Ön még nem látott soha?
- Soha.
- Azt tartják, kívánni kell valamit, ha meglát
valaki egy hullócsillagot.
- Vagy úgy. Én azt kívánom, hogy bár ne
ismertelek volna meg.
- Nem szabad kimondani hangosan, mert nem fog
teljesülni.
- Rendben. Akkor azt akarom, hogy örökre
mellettem legyél - nézett gonoszul a lány komornyikjára.
- Látom, nagyon nem szeretné, hogy maradjak.
Azonban ez a vágya sajnos nem fog teljesülni. Azt javaslom, kívánjon valami
mást. De ha lehet, magában.
- Te kívántál valamit?
- Igen - felelte szűkszavúan.
- Chh! Inkább nem akarom megtudni, mit.
- Milyen nagy szerencse, mert úgysem árulnám el.
Hallgatás állt be, ezalatt Carina észrevétlenül
és akaratlanul közelebb húzódott Williamhez. Karjuk és a válluk összeért, és
egy röpke pillanatra a kézfejük is. Villámcsapásszerű érzés futott végig a
lányon, és fölpattant.
- Fázom. Induljunk.
- Máris - kelt fel a férfi is, és a hintóhoz
vezette Úrnőjét.
Tíz perc utazás után a jármű nagyot zökkent, és
reccsenő hang hallatszott.
- Mi történt? - kapaszkodott bele Carina William
karjába. A hintó megállt és enyhén oldalra dőlt.
- Nincs ok az aggodalomra.
- Attól tartok, eltört a kerék - szólt az inas,
aki vezette a hintót. - Kénytelenek lesznek gyalog továbbmenni.
- Szerintem ez igenis ok az aggodalomra! -
háborodott fel a lány. - Én biztos, hogy nem megyek gyalog sehová ebben a
hidegben! Ráadásul egy erdő kellős közepén vagyunk, éjnek évadján!
- Lenyűgöző a megfigyelőképessége. Sajnos
azonban nem maradt más lehetőségünk, mint gyalog továbbfolytatni az utat.
Hacsak nem áll szándékában a hintóban tölteni az éjszakát.
- Én? Egy grófkisasszony? Hintóban?! - Carina
úgy nézett komornyikjára, akár egy elmeháborodottra.
- Akkor induljunk. Szerencse, hogy úgy ismerem
ezt a környéket, akár a tenyeremet, így tudom, hogy innen pár mérföldnyire egy
falucska található. Ott kiveszünk egy szobát, és meghúzzuk magunkat reggelig.
- Egy fogadóban? Egy közönséges, falusi
fogadóban?! - fonta keresztbe Carina durcásan a karját, és kényeskedve
elfintorodott.
- Talán szeretne túrázni? Ugyanis a kastély
félnapi járóútra van innen.
- Fél nap?!
- Tisztelettel megkérem, hogy fejezze be a
sápítozást, mert azzal nem jutunk előbbre. És még a fülemet is sérti.
- Hogy… hogy mersz ilyen hangot megütni velem
szemben?!
- Mit tesz? Ismét fölpofoz?
- Kirúgatlak! - nézett rá szikrázó szemmel.
- Nem is tudom, mihez kezdene nélkülem…
- Hogyan?!
- Kisasszony, William arra akar célozni, hogy
fogja be a száját! - szólt köbe az inas. - Csak én nem tudom olyan szépen
kifejezni magamat, mint ő.
Carina tátogott dühében, annyira fel volt
háborodva. Fogta magát, föltépte a hintó ajtaját, és elviharzott. Olyan gyorsan
szedte a lábát, amennyire csak tudta, habár nem látott sokat a sötét miatt,
mivel a fák ágai eltakarták a Holdat. Dühösnek és megalázottnak érezte magát,
amiért a beosztottjai gúnyolódnak rajta. Nem tudta, merre megy, vitte előre a
lába.
- Úrnőm - érintette meg William a vállát. Carina
bármennyire haragudott rá, megkönnyebbült, hogy utánament.
- Hagyj békén! - rázta le magáról a férfi kezét.
- Én nem akartam megbántani Úrnőmet. Bocsásson
meg tiszteletlenségemért.
- Nem bánsz te semmit! Tudom jól, hogy csak
azért szolgálsz, mert pénzt kapsz érte! Ha nem lennél a komornyikom, már rég a
képembe vágtad volna, mennyire bosszantalak!
- Ez nem igaz. Ön elbűvölő.
- Ezt is csak azért mondod, mert nem akarod,
hogy kirúgassalak… Gyűlölsz, igaz?! - pillantott könnyes szemmel Carina
Williamre. Eddig azt hitte, mindenki imádja őt, de most átfutott a fején, hogy
mi van, ha ez csak az álca?
- Szó sincs ilyesmiről. Ön az én Úrnőm, és ezért
tartózkodom a személyeskedéstől. Egy szolga és felettese közötti viszony akkor
működik egészségesen, ha nem lépi túl a megengedett kereteket.
- Á, szóval nálad megengedettnek számít
megcsókolni a feletteseidet, és utána sértegetni őket! Mit fogsz tenni
legközelebb? Megbecstelenítesz az erdő közepén?!
- Kérem, ne haragudjon meg, de maga a kérdés is
méltatlan önhöz. Hisz tudja jól, hogy egy komornyik sohasem élhet vissza a
helyzettel.
- De te férfi vagy elsősorban. És egy férfinak
vannak bizonyos… szükségletei. - Carina elpirult, ahogy ezt kimondta, és egy
pillanatra elképzelte, amint William nekinyomja egy fának, és szenvedélyesen
megcsókolja. Megrázta a fejét, hogy kiűzze a képet elméjéből, de arca
pirosságát nem tudta eltüntetni. Zavarta, és nem értette, miért gondol
ilyeneket, hisz gyűlölte Williamet.
- Valóban. De léteznek fontosabb dolgok is, mint
az élvezetek hajhászása - felelte a férfi kimérten. - Jöjjön, erre kell menni -
karolt bele Úrnőjébe.
- Nincs szükségem a támogatásodra, tudok menni
egyedül is! - tépte ki magát Carina a férfi karjából. Előresietett, de a
következő pillanatban megcsúszott, és elesett, bele, egy pocsolyába. Sáros lett
a szoknyája és William felsőrésze, amit ráadásul el is szakított, amikor
föltápászkodott, mivel beleakadt egy szúrós bokorba.
- El van szakadva a kabátod! Egy komornyik
legyen mindig ápolt, tiszta és rendezett!
- Való igaz. Legközelebb jobban ügyelek.
- Helyes. El is várom!
Carina nem akarta bevallani Williamnek, de félt.
Még sohasem járt éjszaka az erdőben, és amúgy is rettegett a sötétben.
Komornyikja jelenléte viszonylag megnyugtatta, és ahogy ő is mondta: nem tudta,
mi lenne vele nélküle. Próbált belegondolni abba, mit tenne, ha egyedül tévedne
el az erdőben, és arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg fejvesztve
szaladgálna fel-s alá. Furcsa neszezés ütötte meg a fülét, amire odasimult
Williamhez, és belecsimpaszkodott a karjába.
- Mi volt ez? - kérdezte riadtan, és
körbenézett.
- Valószínűleg egy medve - felelte a férfi
egykedvűen.
- Medve?! - suttogta Carina, és olyan erősen
szorította William karját, hogy elfehéredtek az ujjai.
- Csak tréfáltam. Itt nem élnek medvék.
- Hahh…! Mintha nem tudnám!
- Gondoltam, hogy tudja, mivel ön igen tanult és
művelt. Eszembe sem jutott azt feltételezni, hogy nincs tisztában efféle
alapvető dologgal.
Carina válaszra nyitotta a száját, azonban
valami elsuhant előttük. Erre úgy megijedt, hogy felsikított.
- Nyugalom - karolta át William a vállát. - Csak
egy nyest.
- Egy… nyest? Az bánt?
- A nyestek félénk állatok, nem kell tartani
tőlük - felelte, és megpróbálta visszafojtani a mosolyát.
- Akkor jó - sóhajtott fel megkönnyebbülten a
lány. - Mikor érünk már oda? Fázom, töri a cipő a lábam, és mindjárt összeesek
a fáradtságtól!
- Perceken belül odaérünk. De ha óhajtja,
leülhetünk pihenni.
- Nem szükséges.
A falu a zsúpfedeles házaival és rendezett
kertjeivel takaros benyomást keltett. Carina azonban idegenkedett, mert még
sohasem járt faluban. Tömény állatszagot hozott magával a szél, amit annyira
undorítónak talált, hogy befogta az orrát. A kutyák a kerítések mögül
megugatták őket. Az úton pár kóbor macskán kívül nem találkoztak senkivel. Az
épületek sötéten és némán ásítoztak egy kivételével, amiből fény és tivornyázás
hangjai szűrődtek ki - hangos kurjongatások és zene.
- Micsoda barbár hely! - szólt Carina megvetően.
- Épp oda igyekszünk.
- Hogy mi?! Én be nem teszem oda a lábamat!
- Márpedig kénytelen lesz, mivel ez az egyetlen
fogadó a faluban. De ha ön jobban szeretne az erdőben, a vadak között
éjszakázni…
Carina fontolgatta magában, melyik a jobbik
eset, de nagyon nehezen tudott dönteni a két rossz közül.
- Legyen - bólintott nem túl magabiztosan.
Ahogy beléptek a piszkos, emberektől nyüzsgő
fogadóba, minden tekintet rájuk szegeződött. A férfiak úgy bámulták Carinát,
mint akik még életükben nem láttak nőt. Az egyik különösen részeg fickó utána
is füttyentett.
- Milyen csinos leányka! Szerencsés vagy,
jóember! - fordult William felé. - Aztán töltsétek hasznosan az éjszakát!
Carina válaszra nyitotta a száját, mégsem
tűrhette, hogy egy egyszerű paraszt így beszéljen vele! Ám komornyikja odasúgta
neki:
- Ne is törődjön velük, Úrnőm. Nem érdemlik meg,
hogy rájuk fecsérelje az időt.
- Takaros kis menyecske lenne belőled, hallod-e?
- szólt a lányhoz egy csimbókos hajú, korosodó férfi, majd elkapta a derekánál
fogva, és az ölébe húzta. William gyorsan reagált: kitépte Carinát az
öleléséből, megfogta a fejét, és erősen belevágta a kemény asztalba. Ám senki
nem foglalkozott az ájult és vérző fejű férfival, mindenki az italozással és
egymás túlharsogásával törődött.
- Meghalt?
- Túléli - felelte William félvállról, majd
odalépett a pulthoz. A fogadós az ötvenes elején járhatott, és jókora, pödört
bajusszal, no meg összetapadt, őszes hajjal rendelkezett.
- Szeretnénk kivenni két szobát - szólalt meg
William.
- Nincs üres szoba! Teltház van! Tudja, a
szüreti fesztivál!
- Nagyon fáradt a kisasszony. Az édesapja nem
nézné jó szemmel, ha az erdőben kéne éjszakáznia.
- Miért, kicsoda az édesapja? - kérdezte a
fogadós, és megvetően végigmérte Carinát.
- Samuel Gray. - Ahogy William kimondta a nevet,
a férfi elsápadt, és egyszeriben roppantul készséges lett:
- Óh, jut szembe, mégiscsak van egy szoba
szabadon! Egy pillanat - viharzott el. Körülbelül öt perc múlva tért vissza,
nyomában egy szitkozódó férfival és egy hiányos öltözetű hölggyel.
- Nem kellett volna ennyire sietni. Legalább
megvárhatta volna, amíg felöltöznek.
- Szóval maguk miatt lettünk kitoloncolva?! -
rivallt rájuk a félmeztelen férfi, és a lábuk elé köpött. - Mocskos
arisztokrácia!
- Önöknek is szép estét, és elnézést a
kellemetlenségekért - mosolygott rájuk William szívélyesen.
- És ezt csak úgy tűröd?! Csinálj valamit!
- Nem teszek semmit, mert azzal lesüllyednék az
ő szintjükre.
- Kövessenek - ment előre a fogadós. - Ez lenne
az - nyitott be egy ajtón.
Egy fülledt levegőjű, szegényes berendezésű
szoba tárult eléjük. Kétszemélyes ágy állt az ablak alatt, és a fal mellett egy
düledező szekrény, illetve vitrin árválkodott.
- Ez?! - fintorgott Carina. - Nálunk a
cselédeknek is szebb a szobájuk! És mi az, hogy nem kapok külön lakosztályt?!
- Mint említettem, az összes szobát kivették.
Kellemes estét! - köszönt el tőlük a férfi.
- Felháborító! Ez nem is egy szoba… ez egy ól! -
pillantott körbe Carina undorodva. A falak mállottak, a függönyt félig
szétrágták a molyok, és ujjnyi vastag porréteg fedett mindent.
- Még mindig fönnáll az ajánlatom, és alhatunk
az erdőben.
Carina fontolóra vette William szavait, és már
majdnem rávágta, hogy „rendben”, amikor vonyítás hangja ütötte meg a fülét.
Természetesen csak egy kutya volt, mivel Angliában nem élnek farkasok, de ő ezt
nem tudta.
- Nem. Inkább mégsem - visszakozott. Tekintete
az ágyra tévedt. - Ugye ez nem azt jelenti, hogy egy ágyban kell aludnunk?!
- Nagyon úgy tűnik.
- Ez kizárt! Én nem alszom veled.
- Alhat akár a földön is - húzódott mosolyra
William szája.
- Hogyisne! Egy grófkisasszony! Habár ezt a
tákolmányt nem nevezném „ágynak.” És ez a mocsok…!
- Nekem sincs ínyemre, és teljes mértékben
megértem önt, hisz nincs ehhez szokva. De siránkozás helyett akár csinálhatnánk
azt is, amiért eredetileg idejöttünk: alhatunk - mondta William, és elkezdte
kigombolni az ingjét, ami alatt csak egy fehér trikót viselt.
- Nem alhatsz így - mérte végig Carina a férfit.
Tekintete el-elidőzött az izmos felsőtesten. Hozzá akart érni.
- De kisasszony, össze fogom gyűrni az ingemet.
Mint azt ön korábban említette, egy komornyik legyen mindig ápolt, tiszta, és
rendezett.
- Kellett mondanom - dörmögte a lány az orra
alatt. - És én miben aludjak?
- Jogos kérdés, egy báli ruha nem épp a
legmegfelelőbb viselet éjszakára. Egy pillanat, intézkedek ez ügyben. - William
fölhúzta magára az inget, és elsietett. Negyedóra múlva visszatért egy
egyszerű, fehér ruhával.
- A fogadós feleségéé, el kellett menni
hozzájuk. Elnézést a késedelemért.
Carina felült az ágyon, ahová ruhástul befeküdt,
és kezébe vette a könnyű anyagot.
- Ez kétszer akkora rám! - mérte magához. - És
hol a csipke?!
- Nem lehet mindenki olyan sudár és karcsú, mint
kegyed. - A férfi bókja hízelgett neki, és kissé elpirult.
- Fordulj el, amíg fölveszem!
- Igenis, Úrnőm - tette a parancsát
engedelmesen.
Carinának beletelt egy kis idejébe, amíg
lerángatta magáról a szoknyáját és a harisnyáját. Otthon a komornái
öltöztették. A hálóruha nagy volt rá, főleg derékban és mellben, az ujja
viszont csupán az alkarja feléig ért. Elképzelni sem merte, milyen testalkata
lehet a fogadós nejének. Ő egész magasnak és vékonynak számított, és büszke
volt az adottságaira.
- Fölhúztam. Javaslom, te is öltözz át -
parancsolta, ám nem bírta visszafojtani a mosolyát, ahogy hiányos öltözetű
komornyikjára gondolt. Illően elfordította a fejét, de lopva Williamre
sandított, aki épp az ingjét gombolta. Kissé csalódottan vette tudomásul, hogy
a nadrágját magán hagyta.
- Jó éjt, Úrnőm - köszönt el, és betakarta
Carinát. Ő azonban nem feküdt le, csak leült az ágy szélére.
- Te nem alszol?
- Majd később. Most még nem tudnék.
- Akkor foglald el magad, bánom is én. Csinálj,
amit akarsz - vonta meg a lány a vállát könnyedén. Mélyen belül egy kissé
bánta, de ezt még magának sem akarta beismerni.
- Köszönöm a lehetőséget. Láttam lent egy bájos
hölgyet, majd elszórakoztatom - vigyorodott el.
- Ha valami igazán bájost akarsz látni,
nézhetsz, ahogy alszom. Megengedem.
- Ez felettébb kecsegtető ajánlat, minden vágyam
önt nézni alvás közben. Jóllehet azt mondta, csináljak azt, amit akarok.
- Úgy értettem, hogy itt, ebben a szobában -
pontosított pökhendin Carina.
- Akkor felhozom ide a hölgyet - felelte
szenvtelen arccal komornyikja.
- Ki ne menjek esetleg, amíg ti hancúroztok?! -
háborodott fel. Kezdett ugyancsak kijönni a béketűréséből.
- Nem szükséges. Végig is nézheti. Megengedem -
közölte sunyi mosollyal, kihangsúlyozva az utolsó szót, majd elfeküdt az ágyon.
- Még mit nem! - pattant ki a lány mellőle, és
magukra zárta az ajtót. A kulcsot a melle fölötti zsebbe csúsztatta. - Jó éjt!
- vetette oda komornyikjának zordul, majd bebújt az ágyba mellé, és magára
húzta a takarót, egészen az orra hegyéig. Oldalt feküdt, a férfival szemben.
Annyira elterpeszkedett, hogy elfoglalta az ágy háromnegyedét, de ez sem volt
elég neki.
- Menj arrébb!
- Ha ennél arrébb megyek, leesem az ágyról. De
alhatok akár a földön is, ha úgy kívánja Úrnőm.
- Ne! - vágta rá Carina hevesen. - Vagyis…
megparancsolom, hogy aludj itt az ágyon! Még összeszedsz valami kórságot, és
akkor nem fogsz tudni kiszolgálni engem!
- Milyen megható, hogy így törődik az egészségemmel
- felelte alázatosan, azzal elfújta a gyertyát.
Hosszú csend állt be, ami Carinát feszélyezte.
Még sohasem aludt egy ágyban férfival, és zavarban érezte magát, annyira, hogy
meg sem mert moccanni. Szíve hevesen vert William közelségétől, akitől csak
centik választották el. Hozzá akart bújni, meg akarta érinteni, de nem volt
bátorsága hozzá.
Hallgatta a férfi egyenletes, halk szuszogását,
és érezte a belőle áradó, kellemes, fűszeres, ugyanakkor édes illatot.
Meglepődött, hogy egy komornyik használ parfümöt. Méghozzá igen minőségi és
finom parfümöt!
Nem bírta tovább.
- Ölelj át - suttogta olyan halkan, hogy még ő
sem hallotta, és nagyon remélte, hogy komornyikja sem. Csak úgy kicsúszott a
száján.
- Pardon? - kérdezett vissza William. A lány észbe
kapott, és fülig elpirult. Elszégyellte magát, amiért ilyenekről fantáziál.
- Hangosan lélegzel, próbálj meg halkabban! Nem
tudok tőled aludni. De a legjobb, ha levegőt sem veszel.
- Az sajnos nem fog menni - fordult a férfi a
hátára. - Szép álmokat!
Carina nem felelt semmit. Vagy húsz percen
keresztül hevert az ágyon mozdulatlanul, és próbálta türtőztetni magát, de nem
ment neki.
Félredobta minden gátlását, majd közelebb
húzódott Williamhez, és ráhajtotta a fejét a mellére. Jóleső érzés futott végig
rajta, és alig hallhatóan felsóhajtott. Hihetetlenül izgalmasnak találta a
helyzetet, és minden porcikája beleremegett. Ilyet eddig még nem tapasztalt.
Abban a pillanatban nem érdekelte, hogy William egy egyszerű komornyik, míg ő
grófkisasszony, elfelejtkezett a társadalmi elvárásokról. Immár semmi sem
számított neki. Őrült ötlete támadt.
- Alszol? - suttogta a férfi fülébe. Komornyikja
nem reagált, ebből arra következtetett, hogy igen. Ez fölbátorította.
Lehunyta a szemét, majd óvatosan elkezdte
közelíteni a fejét Williaméhez. Egy pillanatra megfordult az agyában, hogy mi
van, ha csak színleli az alvást, de még ez sem tántorította el tervétől. Majd
kimagyarázza magát…
Egy aprót sóhajtott, és lágy csókot lehelt
komornyikja puha ajkára. Beleborzongott abba a futó érintésbe, és érezte, hogy
szinte lángol az arca. Ám abban a pillanatban, ahogy megtette, szörnyű szégyen
fogta el, azonban képtelen volt elhúzódni a közeléből. Visszahajtotta a fejét a
férfi mellére, és hallgatta szíve egyenletes dobolását, amíg álomba nem
szenderült.
2 megjegyzés:
Szia Luna!
Mint ígértem ide is elérkeztem és hoztam neked egy kritikát. A múltkor rosszul mondtam, ugyanis olvastam a negyedik fejezetet. Dominik viselkedése felháborított, micsoda egy szemét! A történet nagyon tetszik. Szépen, választékosan fogalmazol. Úgy gondolom egyszerűen, mégis úgy játszol a szavakkal és a kifejezésekkel, hogy az csak na. Nagyon ügyes vagy! Carina lassan nem tud parancsolni az érzelmeinek. Nagyon tetszik ez a flegma, beképzelt kisasszony és a poénos, kedves, illedelmes beosztott. Remélem a végén összejönnek!
Szia!
Bocsi, hogy most írok vissza, de beteg voltam/ vagyok.
Köszönöm szépen a kedves kritikát, nagyon örülök, hogy olvasod, és hogy írtál véleményt! :) Annak pedig pláne, hogy tetszik a stílusom, és szimpatikusnak találod a szereplőimet :) Remélem, a folytatás is ennyire el fogja nyerni a tetszésedet!! :) És, hogy mit hoz a jövő... Nos, kiderül a többi fejezetből ;-)
Megjegyzés küldése