5. Eltévedve

2013. február 15., péntek




Carina és William kiszálltak a hintóból. Egy tisztásra értek a sűrű fenyőerdőből, ahonnan messzire el lehetett látni a Hold fénye miatt. A sötétben kirajzolódtak az őket körülölelő hegyek körvonalai. A levegő friss volt és csípős, de Carinának kifejezetten jólesett. A szél avar-és virágillatot hozott magával, és a távolban állatok neszeztek.
- Hogy érted azt, hogy megérkeztünk?! - vonta fel a szemöldökét a lány, és kérdőn nézett komornyikjára.
- Meg akartam mutatni önnek ezt a helyet. Kárpótlásul a balul sikerült estéért.
- Nincs itt semmi különös! Ez csak egy tisztás - pillantott körbe gőgösen.
- Nézzen föl az égre - javasolta William.
Carina fölnézett, és elakadt a lélegzete. Még soha életében nem látott ennyi csillagot, amik szokatlanul fényesen ragyogtak.
- Ez gyönyörű - szaladt ki a száján elragadtatásában.
- Valóban - sóhajtott fel William. - Reméltem, hogy Úrnőmnek is tetszeni fog - heveredett le a földre, a hintótól nem messze. Kezével kitámasztotta magát, úgy bámulta az égboltot.
- Mit képzelsz?! Azonnal kelj fel a földről! Még a végén összekoszolod a ruhádat!
- Milyen figyelmes Úrnőm, hogy olyan csekély dolgokkal törődik, mint a komornyikja ruhája.
- Rendben. Akkor nem törődök - szólalt meg egykedvűen Carina, majd leterítette a földre William kabátját, és ráült. Fázott abban a vékony felsőben, amit félig leszaggatott róla Dominic. Próbált nem törődni a hideggel, mert meg akarta mutatni Williamnek, hogy itt ő parancsol, és nem fordítva, még akkor sem, ha a férfi jóval erősebb nála. Kezével szorosan fogta elöl a ruháját, mert nem akarta, hogy William meglássa a kebleit. Gesztenyebarna haja ráomlott a felsőtestére, amin megcsillant a Hold fénye. Fejét hátrabiccentette, és éjkék szemét a csillagokra szegezte. Göndör, sűrű szempillái még hosszabbnak tűntek. Lopva rápillantott Williamre, aki tökéletesen beleolvadt az éjszakába fekete hajával és ingével együtt. Sápadt arca viszont szinte világított, akár egy halotti maszk. Carina megborzongott, mert erről eszébe jutott édesanyja.
- Terítse magára a kabátot, nem venném a lelkemre, ha megfázna.
- Hogyisne! Hogy piszkos legyen az én gyönyörű ruhám! - mondta felháborodottan.
- Ahogy óhajtja. De ne panaszkodjon, ha beteg lesz.
- Ha igazi úriember lennél, most átkarolnál, hogy fölmelegíts! - jött ki a sodrából Carina, de ahogy elhagyta a mondat a száját, elvörösödött, és gyorsan hozzáfűzte: - Persze te csak egy egyszerű komornyik vagy, és ha egy ujjal is hozzámérsz, azt keserűen megbánod!
- Nem igazán ellenkezett, amikor megcsókoltam… - jegyezte meg sztoikusan a férfi, és kissé gúnyosan elmosolyodott.
- Mert… mert talán rajta volt az ajkad az ajkamon! - mondta Carina mélységes felháborodással.
- Utána se nagyon tiltakozott… Ó, nézze! Hullócsillag! - mutatott rá a férfi az égre.
- Hulló… csillag? - kérdezte a lány kerekre nyílt szemmel.
- Ön még nem látott soha?
- Soha.
- Azt tartják, kívánni kell valamit, ha meglát valaki egy hullócsillagot.
- Vagy úgy. Én azt kívánom, hogy bár ne ismertelek volna meg.
- Nem szabad kimondani hangosan, mert nem fog teljesülni.
- Rendben. Akkor azt akarom, hogy örökre mellettem legyél - nézett gonoszul a lány komornyikjára.
- Látom, nagyon nem szeretné, hogy maradjak. Azonban ez a vágya sajnos nem fog teljesülni. Azt javaslom, kívánjon valami mást. De ha lehet, magában.
- Te kívántál valamit?
- Igen - felelte szűkszavúan.
- Chh! Inkább nem akarom megtudni, mit.
- Milyen nagy szerencse, mert úgysem árulnám el.
Hallgatás állt be, ezalatt Carina észrevétlenül és akaratlanul közelebb húzódott Williamhez. Karjuk és a válluk összeért, és egy röpke pillanatra a kézfejük is. Villámcsapásszerű érzés futott végig a lányon, és fölpattant.
- Fázom. Induljunk.
- Máris - kelt fel a férfi is, és a hintóhoz vezette Úrnőjét.
Tíz perc utazás után a jármű nagyot zökkent, és reccsenő hang hallatszott.
- Mi történt? - kapaszkodott bele Carina William karjába. A hintó megállt és enyhén oldalra dőlt.
- Nincs ok az aggodalomra.
- Attól tartok, eltört a kerék - szólt az inas, aki vezette a hintót. - Kénytelenek lesznek gyalog továbbmenni.
- Szerintem ez igenis ok az aggodalomra! - háborodott fel a lány. - Én biztos, hogy nem megyek gyalog sehová ebben a hidegben! Ráadásul egy erdő kellős közepén vagyunk, éjnek évadján!
- Lenyűgöző a megfigyelőképessége. Sajnos azonban nem maradt más lehetőségünk, mint gyalog továbbfolytatni az utat. Hacsak nem áll szándékában a hintóban tölteni az éjszakát.
- Én? Egy grófkisasszony? Hintóban?! - Carina úgy nézett komornyikjára, akár egy elmeháborodottra.
- Akkor induljunk. Szerencse, hogy úgy ismerem ezt a környéket, akár a tenyeremet, így tudom, hogy innen pár mérföldnyire egy falucska található. Ott kiveszünk egy szobát, és meghúzzuk magunkat reggelig.
- Egy fogadóban? Egy közönséges, falusi fogadóban?! - fonta keresztbe Carina durcásan a karját, és kényeskedve elfintorodott.
- Talán szeretne túrázni? Ugyanis a kastély félnapi járóútra van innen.
- Fél nap?!
- Tisztelettel megkérem, hogy fejezze be a sápítozást, mert azzal nem jutunk előbbre. És még a fülemet is sérti.
- Hogy… hogy mersz ilyen hangot megütni velem szemben?!
- Mit tesz? Ismét fölpofoz?
- Kirúgatlak! - nézett rá szikrázó szemmel.
- Nem is tudom, mihez kezdene nélkülem…
- Hogyan?!
- Kisasszony, William arra akar célozni, hogy fogja be a száját! - szólt köbe az inas. - Csak én nem tudom olyan szépen kifejezni magamat, mint ő.
Carina tátogott dühében, annyira fel volt háborodva. Fogta magát, föltépte a hintó ajtaját, és elviharzott. Olyan gyorsan szedte a lábát, amennyire csak tudta, habár nem látott sokat a sötét miatt, mivel a fák ágai eltakarták a Holdat. Dühösnek és megalázottnak érezte magát, amiért a beosztottjai gúnyolódnak rajta. Nem tudta, merre megy, vitte előre a lába.
- Úrnőm - érintette meg William a vállát. Carina bármennyire haragudott rá, megkönnyebbült, hogy utánament.
- Hagyj békén! - rázta le magáról a férfi kezét.
- Én nem akartam megbántani Úrnőmet. Bocsásson meg tiszteletlenségemért.
- Nem bánsz te semmit! Tudom jól, hogy csak azért szolgálsz, mert pénzt kapsz érte! Ha nem lennél a komornyikom, már rég a képembe vágtad volna, mennyire bosszantalak!
- Ez nem igaz. Ön elbűvölő.
- Ezt is csak azért mondod, mert nem akarod, hogy kirúgassalak… Gyűlölsz, igaz?! - pillantott könnyes szemmel Carina Williamre. Eddig azt hitte, mindenki imádja őt, de most átfutott a fején, hogy mi van, ha ez csak az álca?
- Szó sincs ilyesmiről. Ön az én Úrnőm, és ezért tartózkodom a személyeskedéstől. Egy szolga és felettese közötti viszony akkor működik egészségesen, ha nem lépi túl a megengedett kereteket.
- Á, szóval nálad megengedettnek számít megcsókolni a feletteseidet, és utána sértegetni őket! Mit fogsz tenni legközelebb? Megbecstelenítesz az erdő közepén?!
- Kérem, ne haragudjon meg, de maga a kérdés is méltatlan önhöz. Hisz tudja jól, hogy egy komornyik sohasem élhet vissza a helyzettel.
- De te férfi vagy elsősorban. És egy férfinak vannak bizonyos… szükségletei. - Carina elpirult, ahogy ezt kimondta, és egy pillanatra elképzelte, amint William nekinyomja egy fának, és szenvedélyesen megcsókolja. Megrázta a fejét, hogy kiűzze a képet elméjéből, de arca pirosságát nem tudta eltüntetni. Zavarta, és nem értette, miért gondol ilyeneket, hisz gyűlölte Williamet.
- Valóban. De léteznek fontosabb dolgok is, mint az élvezetek hajhászása - felelte a férfi kimérten. - Jöjjön, erre kell menni - karolt bele Úrnőjébe.
- Nincs szükségem a támogatásodra, tudok menni egyedül is! - tépte ki magát Carina a férfi karjából. Előresietett, de a következő pillanatban megcsúszott, és elesett, bele, egy pocsolyába. Sáros lett a szoknyája és William felsőrésze, amit ráadásul el is szakított, amikor föltápászkodott, mivel beleakadt egy szúrós bokorba.
- El van szakadva a kabátod! Egy komornyik legyen mindig ápolt, tiszta és rendezett!
- Való igaz. Legközelebb jobban ügyelek.
- Helyes. El is várom!
Carina nem akarta bevallani Williamnek, de félt. Még sohasem járt éjszaka az erdőben, és amúgy is rettegett a sötétben. Komornyikja jelenléte viszonylag megnyugtatta, és ahogy ő is mondta: nem tudta, mi lenne vele nélküle. Próbált belegondolni abba, mit tenne, ha egyedül tévedne el az erdőben, és arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg fejvesztve szaladgálna fel-s alá. Furcsa neszezés ütötte meg a fülét, amire odasimult Williamhez, és belecsimpaszkodott a karjába.
- Mi volt ez? - kérdezte riadtan, és körbenézett.
- Valószínűleg egy medve - felelte a férfi egykedvűen.
- Medve?! - suttogta Carina, és olyan erősen szorította William karját, hogy elfehéredtek az ujjai.
- Csak tréfáltam. Itt nem élnek medvék.
- Hahh…! Mintha nem tudnám!
- Gondoltam, hogy tudja, mivel ön igen tanult és művelt. Eszembe sem jutott azt feltételezni, hogy nincs tisztában efféle alapvető dologgal.
Carina válaszra nyitotta a száját, azonban valami elsuhant előttük. Erre úgy megijedt, hogy felsikított.
- Nyugalom - karolta át William a vállát. - Csak egy nyest.
- Egy… nyest? Az bánt?
- A nyestek félénk állatok, nem kell tartani tőlük - felelte, és megpróbálta visszafojtani a mosolyát.
- Akkor jó - sóhajtott fel megkönnyebbülten a lány. - Mikor érünk már oda? Fázom, töri a cipő a lábam, és mindjárt összeesek a fáradtságtól!
- Perceken belül odaérünk. De ha óhajtja, leülhetünk pihenni.
- Nem szükséges.
A falu a zsúpfedeles házaival és rendezett kertjeivel takaros benyomást keltett. Carina azonban idegenkedett, mert még sohasem járt faluban. Tömény állatszagot hozott magával a szél, amit annyira undorítónak talált, hogy befogta az orrát. A kutyák a kerítések mögül megugatták őket. Az úton pár kóbor macskán kívül nem találkoztak senkivel. Az épületek sötéten és némán ásítoztak egy kivételével, amiből fény és tivornyázás hangjai szűrődtek ki - hangos kurjongatások és zene.
- Micsoda barbár hely! - szólt Carina megvetően.
- Épp oda igyekszünk.
- Hogy mi?! Én be nem teszem oda a lábamat!
- Márpedig kénytelen lesz, mivel ez az egyetlen fogadó a faluban. De ha ön jobban szeretne az erdőben, a vadak között éjszakázni…
Carina fontolgatta magában, melyik a jobbik eset, de nagyon nehezen tudott dönteni a két rossz közül.
- Legyen - bólintott nem túl magabiztosan.
Ahogy beléptek a piszkos, emberektől nyüzsgő fogadóba, minden tekintet rájuk szegeződött. A férfiak úgy bámulták Carinát, mint akik még életükben nem láttak nőt. Az egyik különösen részeg fickó utána is füttyentett.
- Milyen csinos leányka! Szerencsés vagy, jóember! - fordult William felé. - Aztán töltsétek hasznosan az éjszakát!
Carina válaszra nyitotta a száját, mégsem tűrhette, hogy egy egyszerű paraszt így beszéljen vele! Ám komornyikja odasúgta neki:
- Ne is törődjön velük, Úrnőm. Nem érdemlik meg, hogy rájuk fecsérelje az időt.
- Takaros kis menyecske lenne belőled, hallod-e? - szólt a lányhoz egy csimbókos hajú, korosodó férfi, majd elkapta a derekánál fogva, és az ölébe húzta. William gyorsan reagált: kitépte Carinát az öleléséből, megfogta a fejét, és erősen belevágta a kemény asztalba. Ám senki nem foglalkozott az ájult és vérző fejű férfival, mindenki az italozással és egymás túlharsogásával törődött.
- Meghalt?
- Túléli - felelte William félvállról, majd odalépett a pulthoz. A fogadós az ötvenes elején járhatott, és jókora, pödört bajusszal, no meg összetapadt, őszes hajjal rendelkezett.
- Szeretnénk kivenni két szobát - szólalt meg William.
- Nincs üres szoba! Teltház van! Tudja, a szüreti fesztivál!
- Nagyon fáradt a kisasszony. Az édesapja nem nézné jó szemmel, ha az erdőben kéne éjszakáznia.
- Miért, kicsoda az édesapja? - kérdezte a fogadós, és megvetően végigmérte Carinát.
- Samuel Gray. - Ahogy William kimondta a nevet, a férfi elsápadt, és egyszeriben roppantul készséges lett:
- Óh, jut szembe, mégiscsak van egy szoba szabadon! Egy pillanat - viharzott el. Körülbelül öt perc múlva tért vissza, nyomában egy szitkozódó férfival és egy hiányos öltözetű hölggyel.
- Nem kellett volna ennyire sietni. Legalább megvárhatta volna, amíg felöltöznek.
- Szóval maguk miatt lettünk kitoloncolva?! - rivallt rájuk a félmeztelen férfi, és a lábuk elé köpött. - Mocskos arisztokrácia!
- Önöknek is szép estét, és elnézést a kellemetlenségekért - mosolygott rájuk William szívélyesen.
- És ezt csak úgy tűröd?! Csinálj valamit!
- Nem teszek semmit, mert azzal lesüllyednék az ő szintjükre.
- Kövessenek - ment előre a fogadós. - Ez lenne az - nyitott be egy ajtón.
Egy fülledt levegőjű, szegényes berendezésű szoba tárult eléjük. Kétszemélyes ágy állt az ablak alatt, és a fal mellett egy düledező szekrény, illetve vitrin árválkodott.
- Ez?! - fintorgott Carina. - Nálunk a cselédeknek is szebb a szobájuk! És mi az, hogy nem kapok külön lakosztályt?!
- Mint említettem, az összes szobát kivették. Kellemes estét! - köszönt el tőlük a férfi.
- Felháborító! Ez nem is egy szoba… ez egy ól! - pillantott körbe Carina undorodva. A falak mállottak, a függönyt félig szétrágták a molyok, és ujjnyi vastag porréteg fedett mindent.
- Még mindig fönnáll az ajánlatom, és alhatunk az erdőben.
Carina fontolóra vette William szavait, és már majdnem rávágta, hogy „rendben”, amikor vonyítás hangja ütötte meg a fülét. Természetesen csak egy kutya volt, mivel Angliában nem élnek farkasok, de ő ezt nem tudta.
- Nem. Inkább mégsem - visszakozott. Tekintete az ágyra tévedt. - Ugye ez nem azt jelenti, hogy egy ágyban kell aludnunk?!
- Nagyon úgy tűnik.
- Ez kizárt! Én nem alszom veled.
- Alhat akár a földön is - húzódott mosolyra William szája.
- Hogyisne! Egy grófkisasszony! Habár ezt a tákolmányt nem nevezném „ágynak.” És ez a mocsok…!
- Nekem sincs ínyemre, és teljes mértékben megértem önt, hisz nincs ehhez szokva. De siránkozás helyett akár csinálhatnánk azt is, amiért eredetileg idejöttünk: alhatunk - mondta William, és elkezdte kigombolni az ingjét, ami alatt csak egy fehér trikót viselt.
- Nem alhatsz így - mérte végig Carina a férfit. Tekintete el-elidőzött az izmos felsőtesten. Hozzá akart érni.
- De kisasszony, össze fogom gyűrni az ingemet. Mint azt ön korábban említette, egy komornyik legyen mindig ápolt, tiszta, és rendezett.
- Kellett mondanom - dörmögte a lány az orra alatt. - És én miben aludjak?
- Jogos kérdés, egy báli ruha nem épp a legmegfelelőbb viselet éjszakára. Egy pillanat, intézkedek ez ügyben. - William fölhúzta magára az inget, és elsietett. Negyedóra múlva visszatért egy egyszerű, fehér ruhával.
- A fogadós feleségéé, el kellett menni hozzájuk. Elnézést a késedelemért.
Carina felült az ágyon, ahová ruhástul befeküdt, és kezébe vette a könnyű anyagot.
- Ez kétszer akkora rám! - mérte magához. - És hol a csipke?!
- Nem lehet mindenki olyan sudár és karcsú, mint kegyed. - A férfi bókja hízelgett neki, és kissé elpirult.
- Fordulj el, amíg fölveszem!
- Igenis, Úrnőm - tette a parancsát engedelmesen.
Carinának beletelt egy kis idejébe, amíg lerángatta magáról a szoknyáját és a harisnyáját. Otthon a komornái öltöztették. A hálóruha nagy volt rá, főleg derékban és mellben, az ujja viszont csupán az alkarja feléig ért. Elképzelni sem merte, milyen testalkata lehet a fogadós nejének. Ő egész magasnak és vékonynak számított, és büszke volt az adottságaira.
- Fölhúztam. Javaslom, te is öltözz át - parancsolta, ám nem bírta visszafojtani a mosolyát, ahogy hiányos öltözetű komornyikjára gondolt. Illően elfordította a fejét, de lopva Williamre sandított, aki épp az ingjét gombolta. Kissé csalódottan vette tudomásul, hogy a nadrágját magán hagyta.
- Jó éjt, Úrnőm - köszönt el, és betakarta Carinát. Ő azonban nem feküdt le, csak leült az ágy szélére.
- Te nem alszol?
- Majd később. Most még nem tudnék.
- Akkor foglald el magad, bánom is én. Csinálj, amit akarsz - vonta meg a lány a vállát könnyedén. Mélyen belül egy kissé bánta, de ezt még magának sem akarta beismerni.
- Köszönöm a lehetőséget. Láttam lent egy bájos hölgyet, majd elszórakoztatom - vigyorodott el.
- Ha valami igazán bájost akarsz látni, nézhetsz, ahogy alszom. Megengedem.
- Ez felettébb kecsegtető ajánlat, minden vágyam önt nézni alvás közben. Jóllehet azt mondta, csináljak azt, amit akarok.
- Úgy értettem, hogy itt, ebben a szobában - pontosított pökhendin Carina.
- Akkor felhozom ide a hölgyet - felelte szenvtelen arccal komornyikja.
- Ki ne menjek esetleg, amíg ti hancúroztok?! - háborodott fel. Kezdett ugyancsak kijönni a béketűréséből.
- Nem szükséges. Végig is nézheti. Megengedem - közölte sunyi mosollyal, kihangsúlyozva az utolsó szót, majd elfeküdt az ágyon.
- Még mit nem! - pattant ki a lány mellőle, és magukra zárta az ajtót. A kulcsot a melle fölötti zsebbe csúsztatta. - Jó éjt! - vetette oda komornyikjának zordul, majd bebújt az ágyba mellé, és magára húzta a takarót, egészen az orra hegyéig. Oldalt feküdt, a férfival szemben. Annyira elterpeszkedett, hogy elfoglalta az ágy háromnegyedét, de ez sem volt elég neki.
- Menj arrébb!
- Ha ennél arrébb megyek, leesem az ágyról. De alhatok akár a földön is, ha úgy kívánja Úrnőm.
- Ne! - vágta rá Carina hevesen. - Vagyis… megparancsolom, hogy aludj itt az ágyon! Még összeszedsz valami kórságot, és akkor nem fogsz tudni kiszolgálni engem!
- Milyen megható, hogy így törődik az egészségemmel - felelte alázatosan, azzal elfújta a gyertyát.
Hosszú csend állt be, ami Carinát feszélyezte. Még sohasem aludt egy ágyban férfival, és zavarban érezte magát, annyira, hogy meg sem mert moccanni. Szíve hevesen vert William közelségétől, akitől csak centik választották el. Hozzá akart bújni, meg akarta érinteni, de nem volt bátorsága hozzá.
Hallgatta a férfi egyenletes, halk szuszogását, és érezte a belőle áradó, kellemes, fűszeres, ugyanakkor édes illatot. Meglepődött, hogy egy komornyik használ parfümöt. Méghozzá igen minőségi és finom parfümöt!
Nem bírta tovább.
- Ölelj át - suttogta olyan halkan, hogy még ő sem hallotta, és nagyon remélte, hogy komornyikja sem. Csak úgy kicsúszott a száján.
- Pardon? - kérdezett vissza William. A lány észbe kapott, és fülig elpirult. Elszégyellte magát, amiért ilyenekről fantáziál.
- Hangosan lélegzel, próbálj meg halkabban! Nem tudok tőled aludni. De a legjobb, ha levegőt sem veszel.
- Az sajnos nem fog menni - fordult a férfi a hátára. - Szép álmokat!
Carina nem felelt semmit. Vagy húsz percen keresztül hevert az ágyon mozdulatlanul, és próbálta türtőztetni magát, de nem ment neki.
Félredobta minden gátlását, majd közelebb húzódott Williamhez, és ráhajtotta a fejét a mellére. Jóleső érzés futott végig rajta, és alig hallhatóan felsóhajtott. Hihetetlenül izgalmasnak találta a helyzetet, és minden porcikája beleremegett. Ilyet eddig még nem tapasztalt. Abban a pillanatban nem érdekelte, hogy William egy egyszerű komornyik, míg ő grófkisasszony, elfelejtkezett a társadalmi elvárásokról. Immár semmi sem számított neki. Őrült ötlete támadt.
- Alszol? - suttogta a férfi fülébe. Komornyikja nem reagált, ebből arra következtetett, hogy igen. Ez fölbátorította.
Lehunyta a szemét, majd óvatosan elkezdte közelíteni a fejét Williaméhez. Egy pillanatra megfordult az agyában, hogy mi van, ha csak színleli az alvást, de még ez sem tántorította el tervétől. Majd kimagyarázza magát…
Egy aprót sóhajtott, és lágy csókot lehelt komornyikja puha ajkára. Beleborzongott abba a futó érintésbe, és érezte, hogy szinte lángol az arca. Ám abban a pillanatban, ahogy megtette, szörnyű szégyen fogta el, azonban képtelen volt elhúzódni a közeléből. Visszahajtotta a fejét a férfi mellére, és hallgatta szíve egyenletes dobolását, amíg álomba nem szenderült. 

2 megjegyzés:

Hikari94 írta...

Szia Luna!

Mint ígértem ide is elérkeztem és hoztam neked egy kritikát. A múltkor rosszul mondtam, ugyanis olvastam a negyedik fejezetet. Dominik viselkedése felháborított, micsoda egy szemét! A történet nagyon tetszik. Szépen, választékosan fogalmazol. Úgy gondolom egyszerűen, mégis úgy játszol a szavakkal és a kifejezésekkel, hogy az csak na. Nagyon ügyes vagy! Carina lassan nem tud parancsolni az érzelmeinek. Nagyon tetszik ez a flegma, beképzelt kisasszony és a poénos, kedves, illedelmes beosztott. Remélem a végén összejönnek!

Arlene C. Dall írta...

Szia!

Bocsi, hogy most írok vissza, de beteg voltam/ vagyok.
Köszönöm szépen a kedves kritikát, nagyon örülök, hogy olvasod, és hogy írtál véleményt! :) Annak pedig pláne, hogy tetszik a stílusom, és szimpatikusnak találod a szereplőimet :) Remélem, a folytatás is ennyire el fogja nyerni a tetszésedet!! :) És, hogy mit hoz a jövő... Nos, kiderül a többi fejezetből ;-)

Megjegyzés küldése

Blog contents © Igenis, Úrnőm! 2010. Blogger Theme by Nymphont.