4. A bál

Carina a tükör előtt állt, és elégedett mosollyal méregette magát benne. Halványlila, csipkékkel és szalagokkal díszített, könnyű anyagból szőtt ruhát viselt. Egyenes szálú, hosszú haját ezúttal nem göndörítette be, hagyta, hogy a tincsei szabadon lógjanak. Szeplőit eltüntette halvány púderral, mivel szégyellte őket. Édesapja hiába mondta, hogy bájosan néz ki velük, ő nem hitt neki.

- Ön igazán elragadó - libbent mellé William, amire Carina összerezzent.

- Hányszor mondjam, hogy ne lopózz így a hátam mögé?! - fordult vele szembe. Komornyikja ugyanúgy nézett ki, mint szokott, azt leszámítva, hogy a haját összefogta hátul, legalábbis pár tincset, mert a többi nem volt elég hosszú.

- És mi ez a rettenetes frizura?! - vonta föl Carina szép ívű szemöldökét.

- Azt mondta Úrnőm, kezdjek valamit a hajammal.

- Nem egészen erre gondoltam.

- Sajnálom, hogy csalódást okoztam - oldotta ki William a fekete szalagot a hajából. - Így megfelel?

Carina elfintorodott, majd fölpipiskedett, és összekócolta a férfi ében tincseit.

- Így már igen - kacagott.

- Attól tartok, ez nem a legmegfelelőbb viselet egy bálra. De ha ezt óhajtja Úrnőm… Mindazonáltal szeretném fölhívni a figyelmét arra, hogy ha így mutatkozok mások előtt, az rossz fényt vethet önre is.

Carina elgondolkozott, és belátta a szavait.

- Legyen hát - egyezett bele kelletlenül, mintha a fogát húznák. Gyűlölte, ha nem neki van igaza.

- Bölcs döntés - simította le William a tincseit, és ismét összefogta. - Ne aggódjon, gyorsan nő a hajam.

- Még csak az kéne, hogy megnöveszd!

- Nem szeretnék gorombának tűnni, de miért foglalkozik ennyit a külsőmmel?

- Mert… - pirult el a lány. - Egy komornyik nézzen ki mindig kifogástalanul! - vágta ki magát.

- Mélységesen egyetértek önnel, és törekszem rá. A vonásaimat azonban nem tudom megváltoztatni, bármennyire is visszataszítónak találja.

Carina nem találta annak, de ezt a világért sem akarta bevallani a férfinak. Sokszor eltűnődött, hogy egy egyszerű közembernek hogy lehetnek ilyen arisztokratikus vonásai? William sokkal inkább emlékeztette őt nemesre, mint komornyikra. És nem csak a megjelenése, hanem a modora, hangsúlya, és kimért mozdulatai, gesztusai miatt.

- Megérkezett a hintó - szólt a férfi, miután kinézett az ablakon.

- Csakhogy.

~~*~~

A járműben William a lány mellett foglalt helyet. Feszélyezte komornyikja közelsége, akihez időről időre nekilökődött a zötykölődés következtében. Édesapja és mostohaanyja ott ültek velük szemben, de nem figyeltek oda rájuk, egymással beszélgettek. Carina ezt kihasználva jól belecsípett párszor komornyikjába, csak hogy bosszantsa. William egy szót sem szólt, rezzenéstelen arccal ült. A lány csak vigyorgott, élvezte a szenvedését. De egy idő után megunta, és az elsuhanó házakat, járműveket kezdte el bámulni. Ősz közepe felé járt, így a táj sárgába-vörösbe és narancsszínbe öltözött. Carina szerette az őszt, bár a hideget kevésbé. Kisebb korában gyakran elvitték a szülei kirándulni, de ezek az idők elmúltak édesanyja halálával. Édesapja újranősült, de Carina sehogy sem tudta megszeretni mostohaanyját. Azt viszont élvezte, ha körülrajongják, sőt, elvárta, hogy mindenki szeresse.

- Megérkeztünk - szólt édesapja, miután megállt a hintó.

A bált egy hatalmas kastélyban tartották, ami méretében vetekedett az övékével. Egy lugas és szökőkút is tartozott a birtokhoz, ami fényárban úszott. Az épület a fehérre meszelt falaival és tornyaival meseszerű hatást keltett. A kerti tóban hattyúk úszkáltak, és a teraszon egy jól megtermett macska üldögélt.

Miután bejelentették őket a szolgák, elvegyültek a tömegben. Carina ügyesen elszökött komornyikja elől, de azt nem tudhatta, hogy végig őt figyeli. Mr. Gray parancsba adta neki, hogy tartsa rajta a szemét. Ismerte a lányát, és tudta róla, hogy mennyire szereti, ha a férfiak csapják neki a szelet. És valóban, nem tellett bele negyedóra, Carina körül máris egy korabeli ifjú, vendéglátójuk fia legyeskedett, akinek lelkesen magyarázott:

- Mrs. Clark nagyszerű tanár, azt mondta, kivételes a zenei hallásom, és ilyen gyönyörű hangot még életében nem hallott - dicsekedett angyali mosollyal.

- Ez nagyszerű! És még miben vagy kivételesen tehetséges, kedvesem? - kérdezte a szőke hajú, Carinánál egy-két évvel idősebb fiú. Tekintetével szinte fölfalta a lányt, olyan mohón bámulta.

- Szépen tudok felolvasni, és kitűnően tudok lovagolni. Számtalan díjat nyertem már.

- Szóval szeretsz lovagolni - mosolyodott el kajánul a fiú, és átkarolta Carina vállát. - Milyen sok közös vonásunk van! Én is szeretek.

- Tényleg? - kérdezte tettetett döbbenettel.

- Ugye, milyen hihetetlen, drága - hogy is hívnak?

- Carina.

- Carina! Milyen gyönyörű név! Az enyém Dominic.

- Köszönöm a bókot, Dominic - sütötte le kislányosan a szemét.

- Egy ilyen bájos hölgynek természetes, hogy ilyen bájos neve legyen.

Carina elpirult, amire a fiú még szélesebb mosolyra húzta a száját.

- Szeretnéd megnézni a díjaimat?

- Mindennél jobban - rebegtette meg a szempilláit.

A fiú belekarolt a lányba, és elindultak föl a csigalépcsőn, hátrahagyva a zajos forgatagot.

- Itt is volnánk - nyitott be a fiú egy díszes faajtón. A szoba közepén egy hatalmas, kétszemélyes ágy állt. A fal mentén szekrény, polc és üvegüvegszekrény sorakozott, amihez Carina mindjárt odalibbent.

- Ó, ez lenyűgöző! - szólt elragadtatottan, miután szemrevételezte a sok díjat és kitüntetést.

- Ugye? - kérdezte a fiú, és gyengéden átkarolta hátulról a lányt, aki ismét elvörösödött, de nem húzódott el.

- Tudod, kedvesem, ezekért keményen megdolgoztam- simult a hátához, majd félretűrte a haját, és csókot lehelt a nyakára.

- Mi-mit csinálsz? - kérdezte Carina kissé rémülten, és szembefordult a fiúval, akinek kék szeme égett a vágytól.

- Gyere, üljünk le - ragadta meg a kezét, és helyet foglaltak mindketten az ágyon.

- Gyönyörű vagy - szólalt meg Dominic. - Még életemben nem találkoztam hozzád hasonló szépséggel.

- Ez… ez igazán kedves, de nekem most mennem kell - húzta el Carina a kezét, de a fiú ismét megfogta.

- Kérlek, maradj még! Az én kedvemért. Ne félj, nem foglak bántani - fonta át a derekát erős karjával, majd enyhén eldöntötte az ágyon.

 Carina annyira megdöbbent, hogy még a szája is elnyílt - Dominic ezt kihasználva szenvedélyesen megcsókolta. Ez volt a lány élete első csókja, és korántsem így képzelte el. Egyáltalán nem találta romantikusnak, mint a könyvekben, sőt, szabályosan undorodott és a hideg rázta. Egy pillanat alatt kiábrándult. Bármennyire is tetszett neki a fiú elsőre, most viszolygott tőle, és szabadulni akart.

- Engedj el… - nyögte ki, de Dominic mintha meg sem hallotta volna. Vágyakozva felsóhajtott, majd eldöntötte az ágyon, és ránehezedett egész testsúlyával. Carina érezte, ahogy valami kemény nekinyomódik a combjának. Most esett pánikba csak igazán.

- Azonnal szá… - kezdett bele, de nem tudta folytatni, mert a fiú beléfojtotta a szót egy újabb csókkal.

Eközben a keze a mellére siklott, amibe belemarkolt. Nem bírta türtőztetni magát, megragadta a lány blúzát, és egy mozdulattal föltépte a gombok mentén. Carinának eleredtek a könnyei, és kétségbeesetten ütlegelte Dominic hátát. Olyan erősen tapasztotta a fiú az ajkát az ajkára, hogy nem bírt sikítani sem.

Görcsbe feszült a teste, amikor a fiú a kezét harisnyába bújtatott lábára csúsztatta. Egyre följebb és följebb vándorolt vele, mohó ujjai belső combját simogatták… Carinát a hányinger kerülgette, és egész testében remegett.

Ekkor kivágódott az ajtó, és William jelent meg a küszöbön. Máskor oly nyugodt arca most valósággal rángott a dühtől, és sötét szeme szikrázott az indulatoktól. Carina még sohasem örült ennyire komornyikjának, aki mindjárt lerángatta róla Dominickot, és a falnak vágta. A fiú nagyot nyekkent, és össze is csuklott volna, ha William meg nem ragadja a gallérjánál fogva.

- Hogy van merszed bemocskolni Úrnőmet?! - sziszegte fojtott hangon, azzal belemarkolt a fiú szőke tincseibe, és húzni kezdte maga után.

- Ne mozduljon - pillantott Carinára, és rácsukta az ajtót.

A lány kellőképp meg volt rémülve ahhoz, hogy bármit is tegyen. Hasra fordult az ágyon, és kitört belőle a zokogás. Megalázottnak, mocskosnak és ostobának érezte magát. Édesapja hiába figyelmeztette, hogy ez lesz előbb vagy utóbb, ha minden jöttmenttel szóba áll, de nem hallgatott rá. Meg sem fordult a fejében, hogy valaki meg akarja becsteleníteni. Hisz ő grófkisasszony, és ki lenne képes bántani egy nemes hölgyet?

- Carina - szólt hozzá egy bársonyos hang, majd érezte, hogy valaki megérinti a hátát. Megremegett.

- Azonnal vedd le rólam a kezedet!

- Ne féljen. Most már biztonságban van. Dominic úrfi soha többé nem fogja zaklatni önt.

- Meg akart becsteleníteni! - ült föl Carina az ágyon. Törékeny kezével maga elé fogta szakadt ruháját, hogy komornyikja ne lássa fedetlen kebleit.

- Mit művelsz?! - kérdezte riadtan, miután William elkezdte kigombolni az öltönyét.

- Így nem mutatkozhat - felelte, azzal ráterítette a felsőrészt. Carina megkönnyebbülten felsóhajtott, már azt hitte, William is meg akarja rontatni. Ezek után bármit kinézett a férfiakból.

- Haza akarok menni.

- De kisasszony, a bál…

- Nem érdekel a bál! Megparancsolom, hogy vigyél haza!

- Ahogy óhajtja.

- Ha szólni mersz valakinek arról, ami történt, én… én…

- Nem hagyom, hogy folt essen a becsületén. Várjon itt, én mindent elrendezek.

William tartotta magát a szavához, és tíz perc múlva visszatért.

- Azt mondtam, hogy a kisasszony rosszul érzi magát. Jöjjön, már elő is készítették a hintót.

- És Dominic?

- Gondoskodtam róla, hogy ne járjon el a szája - mosolyodott el ártatlanul.

- Mit tettél vele?

- Semmi különöset. Most induljunk.

Szerencsére mindenki a tánccal volt elfoglalva, így nem vették észre, hogy távoznak. Amikor beszálltak a hintóba, az rögtön elindult velük.

- Állj, állj! - szólt ki Carina az ablakon az inasnak. - Meg kell várni édesapámat!

- Attól tartok, az édesapja nem jön.

Carina úgy nézett komornyikjára, akár egy félnótásra.

- Hogy… micsoda?!

- Azt mondta, sürgős és halaszthatatlan megbeszélnivalója van a ház urával.

Carina William kijelentésére elsírta magát.

- Gyűlöl… gyűlöl engem - hüppögte.

- Ne mondjon ilyet. Az édesapja nagyon is szereti önt.

- Fontosabb neki egy ostoba tárgyalás, mint a tulajdon lánya egészsége… Gyűlöl. És ha nem avatkozol közbe, akkor én már… én már… - csuklott el a hangja, nem bírta tovább folytatni. Görcsösen belekapaszkodott a férfi ingjébe, és ráhajtotta a fejét a mellére. William nyugtatóan simogatta a haját, hátát, de Carina egyre szívtépőbben sírt.

- Azt… azt mondta, megmutatja a díjait.

- Még hogy díjak… - horkantott fel William. - Ha meg nem sértem, ön roppantul hiszékeny, amiért bedőlt ennek a régi és olcsó trükknek.

- Meg... megcsókolt.. Rám feküdt, és nem akart elengedni.

- Nem kell elmondania, mi történt.

- Te vagy… az egyetlen, akinek beszélhetek erről - nézett bele Carina William sötéten parázsló szemébe. Elakadt a lélegzete. - Én… gyűlöllek. - A lány körmei belevájtak komornyikja bőrébe.

- Újabban miért is? - kérdezte a férfi nyájasan, nem törődve a fájdalommal.

- Mert senki sincs rajtad kívül, aki meghallgatna!

- Erről igazán nem én tehetek.

- Azt akarod mondani, hogy én vagyok a hibás?! - tajtékzott Carina, majd egy hatalmas pofont kevert le Williamnek. A férfi arcán egy pillanatra csodálkozás suhant át, és tekintete elsötétült.

- Fogalmam sincs, mivel érdemeltem ki, de biztosíthatom afelől, hogy nem állt szándékomban semmi ilyesmire  utalni. - Hangja tökéletesen nyugodt volt, arca rezzenéstelen.

- Hazudsz! Gyűlöllek! - kezdte el püfölni a férfi mellét. - Gyűlöllek, gyűlöllek, gyű… - de nem tudta folytatni, mert William lefogta a kezét, magához vonta, és egy csókot lehelt az ajkára. Ezen Carina annyira meghökkent, hogy elszállt azon nyomban a haragja. A szíve kihagyott egy ütemet, de amikor ráébredt arra, mi történt, olyan hevesen kezdett el verni, hogy attól tartott, kiesik a helyéről. Arca vörös színben pompázott, és kicsit meg is szédült. Teljesen más volt William csókja, mint Dominické, és különös módon, nem találta undorítónak. Sőt…

- Te… te megcsókoltál - motyogta kábán, és hozzáért a csók helyére.

- Egek, egek…- csóválta meg William a fejét. - Miket kell megtennem némi nyugalomért.

- Ezért… ezért tetted?

- Arra gondoltam, hogy ön ezen annyira meg fog lepődni, hogy abbahagyja az ütlegelésemet.

- Nos, el kell, hogy ismerjem, igazán… egyedi módon fogtad be a számat. Mindazonáltal ugye tudod, hogy ezért kirúgathatlak? - mosolyodott el gonoszul. Hát mégis sikerült fogást találnia komornyikján!

- Megteheti - ismerte el William, és bólintott. - Amennyiben viseli a következményeket.

- Miféle következményeket?

- Ha elmondja, hogy megcsókoltam, megeshet, hogy megered a nyelvem… és talán én is mesélek ezt-azt a mai estéről. Gondoljon bele, milyen fényt vetne önre, ha kiderülne, hogy megbecstelenítették?

- Most fenyegetsz?! Tudod jól, hogy ez nem igaz!

- Én igen, de mások viszont nem tudják. Azt hitetek el velük, amit csak akarok.

- Te tényleg a velejéig romlott vagy. - Carina szeméből csak úgy sütött a gyűlölet.

- Kaptam már szebb bókot is, de köszönöm - biccentett mosolyogva.

- De ha elmondom édesapámnak, mit tettél, és ő elbocsát, végre megszabadulhatunk egymástól. Miért akarsz ennyire maradni?!

- Megvan a magam oka… Jöjjön, megérkeztünk - szállt ki William a hintóból, és Úrnője felé nyújtotta a kezét. 

Következő fejezet