3. Az új komornyik

2013. február 15., péntek



Carina Gray duzzogva ült a szobájában, és nézett kifelé az ablakon. Új komornyikot fogadott föl az édesapja William helyett, akinek távoznia kellett bizonytalan időre. Carina magának sem akarta bevallani, de hiányzott neki a férfi, bármennyire is gyűlölte.
Kopogott valaki az ajtaján, amire bosszúsan felmordult.
- Szabad.
Édesapja lépett be az ajtón, oldalán egy férfival. „Bizonyára az új komornyik” - állapította meg Carina. Az alak ugyanazt a fekete öltönyt viselte, mint William, de jóval magasabb és izmosabb volt nála. Hosszú, ezüstszőke haja lágyan omlott a felsőtestére, kék szeme pedig olyan jegesen csillogott, hogy beleborzongott a pillantásába.
- Szeretném bemutatni az új komornyikot, Zorack du Pasquiet urat - szólalt meg Carina édesapja.
- Üdv - köszönt a lány félszegen.
- Örvendek - biccentett a férfi kimérten. Carinát a hideg rázta ki tőle, de nem úgy, mint Williamtől.
- Szép napot! - köszönt el tőlük Samuel Gray.
Amikor rájuk zárta az ajtót, fél perc csend nehezedett a szobára.
- Mit állsz ott? Tedd a dolgod! - szólalt meg Carina végül, és megvetően végigmérte Zorackot, aki csak somolygott. Nem tetszett ez neki.
- Tudod, kedvesem, én nem vagyok komornyik - közölte a férfi csendesen, és elkezdett a rémült lány felé közelíteni.
- Hozzám ne érj! Sikítani fogok!
- Azt kétlem - vigyorodott el Zorack gonoszul, azzal a falhoz vágta, és befogta a lány száját és orrát egy kloroformmal átitatott ronggyal. Carina előtt elsötétült a világ, majd élettelenül terült el a padlón.
Arra ébredt, hogy egy sötét, kivilágítatlan szobában fekszik. Föl akart kelni, ám rémülten konstatálta, hogy ki van kötözve a lábánál és kezénél fogva.
- Segítség! Segítség! William! - kiáltozott kétségbeesetten, és eleredtek a könnyei. Ekkor egy mézesmázos, hátborzongató hang így szólt hozzá:
- Milyen megható. Mindazonáltal hiába hívod szeretett komornyikodat, nem fog segíteni. - Fény gyúlt, így láthatóvá vált fogva tartója halottsápadt bőre és ijesztő kék szeme, ami eszelősen csillogott.
- Zorack! Miért raboltál el? Mi-mit akarsz tőlem?!
- Igazán semmi különöset- paskolta meg a férfi az arcát.
- Ne bánts, kérlek, ne bánts! - könyörgött Carina sírva. - Megteszek bármit, annyi pénzt kapsz, amennyit akarsz, csak engedj el!
- Nincs szükségem a mocskos pénzedre. Én egészen mást szeretnék - villant meg a szeme, és óvatos mozdulattal elkezdte kigombolni a lány blúzát. Amikor az utolsó gombhoz ért, és feltárult előtte Carina sovány felsőteste, tekintete egy pillanatra elidőzött rajta.
Carina lehunyta sötétkék szemét borzalmában, már moccanni sem mert.
- Meg… meg fogsz becsteleníteni? - kérdezte remegő hangon, a legrosszabb sejtése vált valóra. Még sohasem volt férfival, és azt mondták, az első alkalom amúgy sem kellemes…
Legnagyobb meglepetésére a férfi nem csinált semmit, csak kárörvendően nevetett.
- Ó, én úriember vagyok, én soha nem becstelenítenék meg egy hölgyet. Különben sincs gusztusom hozzád - mérte végig undorodva.
- Akkor mit akarsz? - Carina némileg megkönnyebbült, de előre rettegett a férfi válaszától.
- Már mondtam… Semmi különöset - mosolygott rá Zorack elbűvölően, azzal előhúzott a zsebéből egy csontmarkolatú, hegyes tőrt. Carina felsikoltott, amikor meglátta, de a férfit nem hatotta meg, gyengéden végighúzta a pengét a lány fedetlen felsőtestén. Nem ejtett rajta sebet, Carina mégis úgy ordított, mintha legalábbis nyúznák.
- Hagyd abba, hagyd abba, hagyd abba! - bömbölt.
- Én csak tréfálok, drágám. Hát nem élvezed, ahogy a hűs penge végigsiklik a testeden?
- Kérlek, ne bánts! - rimánkodott.
- Bántás? - kérdezte Zorack meglepetten. - Ki akar itt bántani? Én csupán cirógatlak. De néha tudod… - pöckölte föl az állát a késsel, majd egy hirtelen mozdulattal erősen végigszántott Carinán. -… megszalad a kezem.
A lány ordított kínjában, és érezte, ahogy a vére kiserken. A félelem és a fájdalom átjárta minden porcikáját.
- Áááá, ez fáj! Mért csinálod ezt?! Mivel érdemeltem ezt ki?!
- Tudod, kedvesem, a csinos pofi sok embert megtéveszt, de engem nem. Te csak egy elkényeztetett, gőgös, felfuvalkodott csitri vagy, aki olyan ostoba és naiv, hogy azt hiszi, mindenki imádja és a lába előtt hever.
- Nem…nem…ez nem igaz! Hazudsz!!
- Ez az igazság, édesem! Fáj hallani? - kérdezte, azzal ismét lesújtott a tőrrel. Carina nem bírta tovább - elájult.
Arra ébredt, hogy valaki hideg vizes kendővel borogatja a homlokát. Kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Williamet, akkora kő esett le a szívéről, hogy elsírta magát, és hevesen átölelte. A férfi meglepődött a lány gesztusán, de azért tartózkodva a karjába zárta.
- Mi a baj, Úrnőm? - kérdezte végül, és eltolta magától.
- Meg… meg akart ölni. Az új komornyik…
- Félrebeszél. Semmilyen új komornyik nincs.
- De én láttam! Itt a vágás a felsőtestemen! - húzta föl Carina a köldökéig a csipkés hálóruháját, de nyoma sem volt sebnek. Ezt enyhén szólva furcsának találta. - De hiszen… - dadogott.
- Csak egy álom. Végig itt voltam ön mellett, és ápoltam.
- Egy… egy álom? - kérdezte a lány kábán. - Miért te ápolsz?
- Egy komornyiknak mindenhez kell értenie. Amíg nem jön az orvos, addig be kell érnie az én módszereimmel.
- Inkább a halál.
- Ha nem hagyja, hogy kezeljem, ez hamarosan be fog következni. Negyven fokos láza van, nem csoda, hogy képzelődik. Most pedig próbáljon meg pihenni - kelt föl William Carina mellől, azaz, csak akart, mert a lány a keze után nyúlt, és erőtlenül megszorította.
- Maradj - nyöszörgött.
- Csupán a lázmérőt akartam idehozni, de kérése számomra parancs - felelte udvariasan, és helyet foglalt a lány ágya szélén.
- Kést szegezett nekem… Azt mondta, ostoba és elkényeztetett vagyok, és hogy mindenki gyűlöl. Miért hagytál ott?! Azt ígérted, mellettem leszel! Gyűlöllek!!
- Összevissza beszél. Kérem, nyugodjon meg. Most pihenésre van szüksége.
De hiába a nyugtató szavak, Carina ismét elsírta magát.
- Mit tehetnék Úrnőmért?
- Maradj itt... maradj itt velem - sóhajtotta, és lehunyta a szemét.
- Igenis, Úrnőm - biccentett William, és kisimított egy tincset a lány homlokából.


2 megjegyzés:

Anasztázia Sapkában írta...

Na igen, őt meg Zorackot érdemes volt összerakni egy jelenetig :D

Arlene C. Dall írta...

Zorack akarta :D :D Én meg engedtem a Drágámnak :$

Megjegyzés küldése

Blog contents © Igenis, Úrnőm! 2010. Blogger Theme by Nymphont.