1. Reggeli tea

2013. február 15., péntek




Carina Monica Gray a hatalmas baldachinos ágyában ült, és csokoládétallérokat eszegetett. Ugyan már két órája fölkelt, de még mindig lustálkodott. Komornái felöltöztették, és sötétbarna haját szépen kifésülték. Világoskék, finom anyagból készült, szűk ruhát viselt, ami ráfeszült törékeny testére.
Komornyikja, William épp akkor hozta meg a lánynak a szokásos, reggeli teáját.
- Köszönöm. Most távozhatsz - szólalt meg hűvösen Carina, rá se nézve a férfira, majd óvatosan belekortyolt a teába.
- Igenis, kisasszony - hajolt meg udvariasan a férfi, és már a kilincsen volt a keze, amikor a lány szigorúan rászólt:
- Hány cukrot tettél bele?!
William keze megállt a mozdulatban, és a lány felé fordult. Arca nyugodt volt és rezzenéstelen, úgy állt ott, akár egy szobor. A szokásos, sötét színű öltönyét viselte, és fekete, egyenes szálú haját, mint mindig, hátrafésülte. A férfin minden fekete volt a sápadt arcbőrét leszámítva, még a szeme is. Már egy hónapja állt a Gray család szolgálatában, és munkáját mindig precízen, már-már művészi tökéllyel végezte. Soha nem volt egy rossz szava, betartotta a szabályokat, és végtelenül udvariasan, alázatosan viselkedett. Carina azonban ösztönösen gyűlölte őt az első pillanattól kezdve. Lépten-nyomon keresztbe tett neki, állandóan becsmérelte, ostobaságok, kis, csip-csup dolgok miatt ugráltatta akár éjszaka kellős közepén. William mindezt türelmesen, sőt, mosolyogva tűrte, ami a lányt roppantul bosszantotta. Minden erejével azon volt, hogy kihozza a sodrából, mert abban reménykedett, hogy Williamnél egyszer el fog szakadni a cérna, és akkor kirúgathatja.
- Hármat, természetesen, mint mindig - felelte a komornyik alázatosan.
- Én kettővel szeretem. Vagy ennyire ostoba vagy, hogy még ezt sem tudod megjegyezni?! - förmedt rá a férfira, aki negédes mosollyal az ajkán felelt:
- Elnézését kérem, de nem hallottam tisztán.
- Akkor jól nyisd ki a füledet! Még egy ilyen, és megmondalak papának, aki elbocsát! - Carina mélykék szeme szikrákat szórt, de még ezzel sem tudta elérni a férfinál a kívánt hatást.
- Milyen kár. Igazán sajnálatos lenne, ha nem kéne önt többé szolgálnom - felelte William elragadó mosollyal. - Megyek, és csinálok újabb adag teát.
- Nem mész te sehová! Itt maradsz és megiszod! - ripakodott rá a férfira.
- De kisasszony, ez forró…
- Jól tudom, hogy forró. Ezt érdemled a hanyagságodért - villant meg gonoszul a lány szeme.
- Igenis, Úrnőm - hajolt meg William, és rezzenéstelen arccal inni kezdte a gőzölgő löttyöt.
A jelét sem mutatta a fájdalomnak, pedig a tea úgy égette a szájpadlását és a torkát, akár a folyékony tűz.
Carina árgus szemmel figyelte komornyikját, egy pillanatra sem vette le a tekintetét róla. Ám csalódnia kellett. Ajkáról fokozatosan hervadt le a kegyetlen mosoly, és vált arca egyre dühösebbé. Bosszantotta, hogy nem tud semmiféle reakciót kiváltani a férfiból.
William viszont nem volt ostoba, tudta jól, hogy mire megy ki a játék, és nem akarta megszerezni az örömöt úrnőjének azzal, hogy kikel önmagából. Három kortyra lenyelte az egészet, majd, mintha mi se történt volna, szerényen meghajolt.
Carinánál most telt be a pohár.
- Miért nem mondasz valamit? Miért tűrsz mindent mosolyogva?! Neked nincsenek is érzéseid?! - fakadt ki, és könnyes szemmel nézett komornyikjára.
- Ön az én Úrnőm, és hűségesen fogom szolgálni a halála napjáig - biccentett kedves mosollyal, majd elkomorult a tekintete, és mély hangon hozzáfűzte: - Akár tetszik, akár nem. - Ezzel ismét meghajolt, és faképnél hagyta az idegösszeomlás szélén álló lányt.

2 megjegyzés:

Névtelen Senki írta...

Szia! Valahogy idekeveredtem hozzád, és rögtön elolvastam az első részt, de azt hiszem, megyek is a következőre, mert felkeltette az érdeklődésemet. :) Remélem, nem baj, hogy így ismeretlenül betörtem ide. :)

Arlene C. Dall írta...

Szia :) Most vettem észre, hogy írtál, ne haragudj '^^ Remélem, a többi fejezet is tetszett! :) Örülök, hogy olvasol!

Megjegyzés küldése

Blog contents © Igenis, Úrnőm! 2010. Blogger Theme by Nymphont.