Carina
Gray duzzogva ült a szobájában, és nézett kifelé az ablakon. Új komornyikot
fogadott föl az édesapja William helyett, akinek távoznia kellett bizonytalan
időre. Carina magának sem akarta bevallani, de hiányzott neki a férfi,
bármennyire is gyűlölte.
Kopogott
valaki az ajtaján, amire bosszúsan felmordult.
-
Szabad.
Édesapja
lépett be az ajtón, oldalán egy férfival. „Bizonyára
az új komornyik” - állapította meg Carina. Az alak ugyanazt a fekete
öltönyt viselte, mint William, de jóval magasabb és izmosabb volt nála. Hosszú,
ezüstszőke haja lágyan omlott a felsőtestére, kék szeme pedig olyan jegesen
csillogott, hogy beleborzongott a pillantásába.
-
Szeretném bemutatni az új komornyikot, Zorack du Pasquiet urat - szólalt meg
Carina édesapja.
-
Üdv - köszönt a lány félszegen.
-
Örvendek - biccentett a férfi kimérten. Carinát a hideg rázta ki tőle, de nem
úgy, mint Williamtől.
-
Szép napot! - köszönt el tőlük Samuel Gray.
Amikor
rájuk zárta az ajtót, fél perc csend nehezedett a szobára.
-
Mit állsz ott? Tedd a dolgod! - szólalt meg Carina végül, és megvetően
végigmérte Zorackot, aki csak somolygott. Nem tetszett ez neki.
-
Tudod, kedvesem, én nem vagyok komornyik - közölte a férfi csendesen, és
elkezdett a rémült lány felé közelíteni.
-
Hozzám ne érj! Sikítani fogok!
-
Azt kétlem - vigyorodott el Zorack gonoszul, azzal a falhoz vágta, és befogta a
lány száját és orrát egy kloroformmal átitatott ronggyal. Carina előtt
elsötétült a világ, majd élettelenül terült el a padlón.
Arra
ébredt, hogy egy sötét, kivilágítatlan szobában fekszik. Föl akart kelni, ám
rémülten konstatálta, hogy ki van kötözve a lábánál és kezénél fogva.
-
Segítség! Segítség! William! - kiáltozott kétségbeesetten, és eleredtek a
könnyei. Ekkor egy mézesmázos, hátborzongató hang így szólt hozzá:
-
Milyen megható. Mindazonáltal hiába hívod szeretett komornyikodat, nem fog
segíteni. - Fény gyúlt, így láthatóvá vált fogva tartója halottsápadt bőre és
ijesztő kék szeme, ami eszelősen csillogott.
-
Zorack! Miért raboltál el? Mi-mit akarsz tőlem?!
-
Igazán semmi különöset- paskolta meg a férfi az arcát.
-
Ne bánts, kérlek, ne bánts! - könyörgött Carina sírva. - Megteszek bármit,
annyi pénzt kapsz, amennyit akarsz, csak engedj el!
-
Nincs szükségem a mocskos pénzedre. Én egészen mást szeretnék - villant meg a
szeme, és óvatos mozdulattal elkezdte kigombolni a lány blúzát. Amikor az
utolsó gombhoz ért, és feltárult előtte Carina sovány felsőteste, tekintete egy
pillanatra elidőzött rajta.
Carina
lehunyta sötétkék szemét borzalmában, már moccanni sem mert.
-
Meg… meg fogsz becsteleníteni? - kérdezte remegő hangon, a legrosszabb sejtése
vált valóra. Még sohasem volt férfival, és azt mondták, az első alkalom amúgy
sem kellemes…
Legnagyobb
meglepetésére a férfi nem csinált semmit, csak kárörvendően nevetett.
-
Ó, én úriember vagyok, én soha nem becstelenítenék meg egy hölgyet. Különben
sincs gusztusom hozzád - mérte végig undorodva.
-
Akkor mit akarsz? - Carina némileg megkönnyebbült, de előre rettegett a férfi
válaszától.
-
Már mondtam… Semmi különöset - mosolygott rá Zorack elbűvölően, azzal előhúzott
a zsebéből egy csontmarkolatú, hegyes tőrt. Carina felsikoltott, amikor
meglátta, de a férfit nem hatotta meg, gyengéden végighúzta a pengét a lány
fedetlen felsőtestén. Nem ejtett rajta sebet, Carina mégis úgy ordított, mintha
legalábbis nyúznák.
-
Hagyd abba, hagyd abba, hagyd abba! - bömbölt.
-
Én csak tréfálok, drágám. Hát nem élvezed, ahogy a hűs penge végigsiklik a
testeden?
-
Kérlek, ne bánts! - rimánkodott.
-
Bántás? - kérdezte Zorack meglepetten. - Ki akar itt bántani? Én csupán
cirógatlak. De néha tudod… - pöckölte föl az állát a késsel, majd egy hirtelen
mozdulattal erősen végigszántott Carinán. -… megszalad a kezem.
A
lány ordított kínjában, és érezte, ahogy a vére kiserken. A félelem és a
fájdalom átjárta minden porcikáját.
-
Áááá, ez fáj! Mért csinálod ezt?! Mivel érdemeltem ezt ki?!
-
Tudod, kedvesem, a csinos pofi sok embert megtéveszt, de engem nem. Te csak egy
elkényeztetett, gőgös, felfuvalkodott csitri vagy, aki olyan ostoba és naiv,
hogy azt hiszi, mindenki imádja és a lába előtt hever.
-
Nem…nem…ez nem igaz! Hazudsz!!
-
Ez az igazság, édesem! Fáj hallani? - kérdezte, azzal ismét lesújtott a tőrrel.
Carina nem bírta tovább - elájult.
Arra
ébredt, hogy valaki hideg vizes kendővel borogatja a homlokát. Kinyitotta a
szemét, és amikor meglátta Williamet, akkora kő esett le a szívéről, hogy
elsírta magát, és hevesen átölelte. A férfi meglepődött a lány gesztusán, de
azért tartózkodva a karjába zárta.
-
Mi a baj, Úrnőm? - kérdezte végül, és eltolta magától.
- Meg… meg akart ölni. Az új komornyik…
- Félrebeszél. Semmilyen új komornyik nincs.
- De én láttam! Itt a vágás a felsőtestemen! -
húzta föl Carina a köldökéig a csipkés hálóruháját, de nyoma sem volt sebnek. Ezt
enyhén szólva furcsának találta. - De hiszen… - dadogott.
- Csak egy álom. Végig itt voltam ön mellett, és
ápoltam.
- Egy… egy álom? - kérdezte a lány kábán. -
Miért te ápolsz?
- Egy komornyiknak mindenhez kell értenie. Amíg
nem jön az orvos, addig be kell érnie az én módszereimmel.
- Inkább a halál.
- Ha nem hagyja, hogy kezeljem, ez hamarosan be
fog következni. Negyven fokos láza van, nem csoda, hogy képzelődik. Most pedig
próbáljon meg pihenni - kelt föl William Carina mellől, azaz, csak akart, mert
a lány a keze után nyúlt, és erőtlenül megszorította.
- Maradj - nyöszörgött.
- Csupán a lázmérőt akartam idehozni, de kérése
számomra parancs - felelte udvariasan, és helyet foglalt a lány ágya szélén.
- Kést szegezett nekem… Azt mondta, ostoba és
elkényeztetett vagyok, és hogy mindenki gyűlöl. Miért hagytál ott?! Azt
ígérted, mellettem leszel! Gyűlöllek!!
- Összevissza beszél. Kérem, nyugodjon meg. Most
pihenésre van szüksége.
De hiába a nyugtató szavak, Carina ismét elsírta
magát.
- Mit tehetnék Úrnőmért?
- Maradj itt... maradj itt velem - sóhajtotta,
és lehunyta a szemét.
- Igenis, Úrnőm - biccentett William, és
kisimított egy tincset a lány homlokából.
2 megjegyzés:
Na igen, őt meg Zorackot érdemes volt összerakni egy jelenetig :D
Zorack akarta :D :D Én meg engedtem a Drágámnak :$
Megjegyzés küldése