Carina kis idő múlva felébredt, és hirtelen azt
se tudta, mi történt vele, és hol van. De amikor rájött arra, hogy William
megtalálta, és ő épp a térdén fekszik, megnyugodott. Még akkor sem örült
ennyire komornyikjának, amikor megmentette Dominic úrfitól.
- Felébredt, Úrnőm? - kérdezte a férfi lágy
hangon, szinte suttogva.
- Ki mondta, hogy abbahagyhatod a simogatást? -
kérdezte Carina álmatagon, nem tért még egészen magához.
- Egészen addig simogattam a haját, amíg el nem
nyomta az álom. Utána nem mertem önhöz érni, mert attól tartottam, hogy
felébresztem.
- Azért jöttél, hogy hazavigyél, igaz? - ült fel
Carina pokrócostul a padon.
- Az édesapja nagyon aggódik önért.
- Hahh…! Méghogy aggódik. Örül, hogy elszöktem!
- Ne mondjon ilyet! Rossz hallani. Bármit is
gondol, az édesapja szereti önt.
- Nem! Nem szeret! És ne kényszeríts arra, hogy
hazamenjek, mert beleugrom a Temzébe! Mondd meg édesapámnak, hogy nem találtál
meg!
- És mi lesz önnel?
- Kölcsönözz nekem egy kis pénzt a papától, én
majd kiveszek egy szobát, és eléldegélek egyedül.
- Ön most arra kér, hogy lopjam meg édesapját,
és adjam a pénzt kegyednek, hogy hátralevő életében száműzöttként éljen?
- Igen! Pontosan erre! - felelte dacosan.
- Ezt biztos, hogy jól átgondolta? Noha én csak
egy egyszerű komornyik vagyok, és nincs beleszólásom Úrnőm dolgaiba, de engedje
meg, hogy elmondjam a véleményemet.
- Nem érdekel a véleményed! Ha hazaviszel, vagy
megmondod a papának, hogy hol vagyok, azt fogom hazudni neki, hogy te
szöktettél el engem!
- Hát ennyire nem akar hazamenni…? - kérdezte a
férfi szomorúan, minden vád nélkül.
- Nekem nincs otthonom. Az embernek az az
otthona, ahol szeretik őt… - csuklott el a hangja. Elfordult, hogy William ne
lássa a könnyeit.
- Én nem utálom Úrnőmet - vonta magához a férfi
a pokrócba bugyolált lányt, és átfonta erős karjával.
- Hazudsz - zokogott.
- Mivel bizonyítsam, hogy elhiggye: igazat
mondok?
- Maradj velem - fúrta bele a fejét Carina
komornyikja mellébe.
- Ha ez a kívánsága, Úrnőm - simított végig
gyengéden a lány haján. - Ön mellett maradok és védelmezem. Komornyikja és testőre
leszek mindaddig, amíg igényt tart a szolgálataimra.
- Köszönöm - suttogta Carina. William
meghökkent. Még soha, semmit nem köszönt meg neki úrnője.
- Ezen nincs mit köszönni. Ez csak természetes.
- Miért? - kérdezte a lány halkan.
- Mit miért?
- Miért maradsz velem? - nézett fel Williamre
könnyes szemmel.
- Nem hagyhatom, hogy egyedül csatangoljon. Nem
venném a lelkemre, ha bármi történne önnel.
Carina elnézett, és lesütötte a szemét.
- Történt valami. Igaz? - kérdezte aggódva.
- Nem…
- Bántotta valaki? Megsérült?
- Nem!
- Hát mitől ilyen zaklatott? - fogta meg Carina
állát, és felbiccentette a fejét, hogy ránézzen. A szemébe újból könnyek
gyűltek, és egész testében megremegett a szörnyű emléktől.
- El... Elmentem egy bordélyházba - nyögte ki
végül, és megint elsírta magát. Karjával átfonta William nyakát, és az arcához
préselte az arcát.
- Hogyan…? - döbbent meg a férfi.
- Azt-azt hittem, fogadó, de kiderült, hogy
mégsem… A madam megfogta a mellemet, és…és azt mondta, lapos vagyok, és az
egyik férfi… - Összefüggéstelenül
beszélt, annyira magán kívül volt.
- Mit csinált?
- Nekem dörgölőzött, és a falhoz szorított…
Williamnek megcsikordult a foga.
- De szerencsére jött a madam, és leszedte
rólam. Azt hitte… azt hitte, hogy én azért mentem oda, mert a lányokat
szeretem…
- Ugye nem maradt ott tovább?!
- El… elrohantam.
- Jól tette.
- Én... - kezdett bele a mondatba Carina, de
inkább elhallgatott.
- Igen?
- Én csak… Örülök, hogy rám találtál.
- Reméltem, hogy így lesz. Nagyon sajnálom, ami
önnel történt, és ha bármiben tudok segíteni, állok rendelkezésére.
- Én csak szeretnék egy nyugodt helyet, ahol
pihenhetek…
- Itt van a közelben egy fogadó. Jöjjön - tolta
el magától a lányt, majd finom mozdulattal hozzáért az arcához, és letörölte
Úrnője könnyeit. Carina elpirult, és hogy zavarát leplezze, elfordult. Gyűlölte
magát, hogy a férfi ilyen hatást vált ki belőle, ugyanakkor izgalmasnak találta
a helyzetet, és újból át akarta élni a pillanatot.
Miután kivettek két szobát a fogadóban, Carina
forrófürdőt vett. Annyira kimerült, hogy elszenderedett a kellemes hőmérsékletű
vízben. Kopogtatás hangja riasztotta fel.
- Úrnőm, minden rendben?
- Igen, csak elaludtam.
Carina megborzongott, mert a víz teljesen
kihűlt. Megtörölte magát, és vacogva beleburkolózott puha köntösébe.
- Küldessek fel szobalányt, hogy segítsen önnek?
Carina majdnem rávágta, hogy „igen”, de
meggondolta magát. Kezdett elege lenni abból, hogy mindenki kiszolgálja őt, és
nem hagyják érvényesülni. Ő egyedül is tud öltözködni, előző nap kifejezetten ügyesen
ment neki. Leszedte a szárítókötélről a ruháit, és meglepően gyorsan beléjük
bújt. Büszke volt magára, és még a harisnyáját se szakította el.
Komornyikja kint várta az ajtó előtt.
- Milyen finom illata van Úrnőmnek! - jegyezte
meg, amire Carina arcán piros folt jelent meg.
- Tudom - mosolyodott el alattomosan, azzal
befújta a férfit a parfümmel. - Érezd magad megtisztelve, egész nap az én
illatom lesz rajtad!
William köhécselt a tömény, édeskés illattól,
amire Carina kárörvendően felnevetett.
- Ez… khm… Igazán megtisztelő.
- Az is! Ezt a parfümöt papa Indiából hozatta!
- India varázslatos hely. Parancsol valamit,
Úrnőm?
- Egy zöld tea és gyömbéres szelet jól esne.
- Máris intézkedek ez ügyben, Úrnőm - hajolt meg
a férfi, és elment.
Carina elégedetten elmosolyodott, és belépett a
szobába. Egy zöld pokróccal leterített ágy, ruhásszekrény és vitrin volt az
össz-berendezés. Nem valami puccos hely - fintorodott el, és leporolta az
ágyat, mielőtt lefeküdt. Az oldalára fordult, és pár percre rá elnyomta az
álom.
Carina reggel - pontosabban negyed tizenkettőkor
- fájó fejjel és végtagokkal ébredt. Alig bírta mozgatni a nyakát, annyira
bemerevedett. Hálóruhája pántja a sok forgolódás következtében lecsúszott róla,
haja ziláltan állt. De most először nem törődött ezzel, túl csüggedt és
elgyötört volt hozzá. William az övé mellett bérelt szobát, így hát átkopogott
hozzá.
A férfi szinte abban a pillanatban benyitott
hozzá.
- Jó reggelt, Úrnőm - köszöntötte. A szokásos,
fekete ruhái helyett csíkos nadrágot, sötétkék inget és mellényt viselt.
Carina, ha akkor látta volna először, azt hitte volna róla, hogy nemes.
- Mi ez az öltözet?
- Bátorkodtam utcai ruhát felvenni az egyenruha
helyett. Szeretné, hogy áthúzzam?
- Nem, nem. Ki nem állhatom azt a fekete
gyászruhát.
William elengedte a füle mellett a megjegyzést.
- Hozzak reggelit Úrnőmnek?
- Nem kérek.
- Teát esetleg?
- Az se kell.
- Hát mit szeretne? Nem érzi jól magát?
- Fáj a nyakam…
- Ha megengedi, tudok segíteni.
Carina egy pillanatig habozott, de a fájdalom túl
erős volt.
- Rendben. Megengedem - ült fel az ágyon.
Maga elé fogta a rózsaszín, virágmintás takarót,
hogy William ne lássa a hálóruháját. Egyszerűen nem volt ereje átöltözni.
William leült, közvetlenül Carina mellé.
- Bevallom, még sohasem masszíroztam meg senkit.
Így előre is elnézést, ha nem csinálom szakszerűen - mondta, azzal eltűrte a
lány gesztenyebarna haját. Hosszú ujjaival kissé félszegen hozzáért a nyakához,
és lágy, körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdte. Carina a férfi érintésétől
zavarba jött és akaratlanul megdermedt.
- Feszültnek tűnik Úrnőm. Tán nem esik jól?
- De… - nyelt egyet. Igazság szerint túlságosan
is jól esett neki, libabőrös lett William tapintásától.
- Próbáljon meg ellazulni - javasolta.
- De hogyan? Nem megy.
William ekkor elmosolyodott, és lecsúsztatta a
kezét a lány vállára, amibe finoman belemarkolt. Carina ezen úgy meglepődött,
hogy elszállt minden görcsössége.
- William, ezt hogy… - kezdett bele, de a férfi
ekkor odahajolt hozzá. Ajka súrolta a fülét, amibe belesúgta bársonyos hangon:
- Valahogy így.
Carinán elhatalmasodott a vágy, nem bírta
tovább. Meg akart fordulni és csókot lehelni William ajkára, de nem merte
megtenni. Teste viszont önkéntelenül válaszolt - nekidőlt a férfinek. Háta
hozzásimult William felsőtestéhez, és ez különös módon megnyugtatta.
- Hm. Azt hiszem, sikeres volt az ön
ellazítására tett kísérletem.
Carina elpirult William szavaitól, és elhúzódott
tőle.
- Hogy találtál rám? - fordult komornyikja felé.
Az ágyon ült törökülésben, a takarójába burkolva.
- Ismerem Úrnőmet, és sejtettem, hogy Londonba
jön, nem vallott volna önre falusi fogadókban bujkálni. Mi a terve a
későbbiekre nézve? Nem is akar többé hazamenni?
- Ezt még nem tudom.
- Megértem önt. Egész életében egy fényűző
kastélyban élt, jóformán ki sem mozdult otthonról. De most hirtelen összedőlt
az a hamis illúziókból épült kártyavár, és egy nagyváros kellős közepén találta
magát, ahol egészen másképp működnek a dolgok, mint azt hitte. Egyrészt
visszavágyik a régi, jól megszokott életébe, másrészt fel akarja fedezni ezt a
lehetőségekkel, ugyanakkor veszélyekkel teli, új világot.
Carina elképedve nézett a férfira, aki
tökéletesen megfogalmazta az érzéseit.
- Ezt hogy csinálod?
- Mit?
- Honnan tudsz ennyi mindent rólam?
- Már mondtam: ismerem önt - mosolygott. - Úrnőm
nem éhes?
- Már mondtam, hogy nem!
William aggódva nézett Carinára, és rátette a
kezét a homlokára.
- Attól tartok, ön lázas. Mit érez még?
- Fáj a torkom, és rossz a közérzetem.
- Feküdjön le, megfázott valószínűleg.
- Nem akarok feküdni! - mondta, majd
eltüsszentette magát.
- Sajnos kénytelen lesz, ha nem akar még jobban
megbetegedni - nézett szigorúan William a lányra, majd elővett a bőröndjéből
egy gyógyszeres fiolát és kanalat.
- Ezt be kell vennie - nyújtotta át neki.
- Mi ez? - méregette Carina gyanakodva az
üvegcsét.
- Gyógyszer. Jót fog tenni önnek, meglátja.
- Miért hoztál magaddal gyógyszereket?
- Nem árt mindenre felkészülni.
- Te meg akarsz mérgezni!
- És ugyan miért tennék ilyet? Mi hasznom
származna belőle? Én sohasem bántanám Úrnőmet, és bármit megtennék önért. Azt
hittem, ezt tudja jól.
- Bármit? - villant meg a lány szeme.
- Ésszerű keretek között, és ami szerepel a
munkaköri leírásomban.
Carina lecsavarta a gyógyszeres fiola kupakját,
és öntött a kanálba egy csöppnyit. Beleszagolt, majd beledugta a nyelve hegyét.
- Ez keserű! - kiáltott fel undorodva.
- A gyógyszerek keserűek - csóválta meg a fejét
a férfi, majd kikapta Úrnője kezéből az üveget és a kanalat, amire kiöntött egy
adagra valót. Carina szóra nyitotta a száját, amit William kihasznált, és
belenyomta a szájába a kanalat. A lány annyira meghökkent, hogy lenyelte az
orvosságot, amitől köhögni kezdett.
- Wiliam… ezt… ezt megbánod!
- Tessék, itt egy pohár víz - emelte le a férfi
a poharat Carina éjjeliszekrényéről. Még tegnap tette oda neki.
Carina kiragadta a kezei közül, és zihálva
lehajtotta a tartalmát.
- Sajnálom, másképp nem vette volna be. Én csak
jót akartam Úrnőmnek.
- Jót?! El sem merem képzelni, mi lenne akkor,
ha rosszat akarnál!
- Higgye el, arról tudna. Miért vette a fejébe,
hogy ártani akarok önnek?
- Nem vettem! De ha a papa megparancsolná, hogy
bántsál engem, megtennéd?
- Természetesen nem! Hogy gondolhat ilyen
butaságokat Úrnőm?
- És ha kirúgna, ha nem tennéd meg?
- Jó ég, dehogyis! Semmilyen körülmények között
nem tennék kárt önben, de ezt mondtam már.
- Megígéred?- húzódott közelebb Carina a
férfihez.
- Mit?
- Hogy nem fogsz soha bántani, és mindig
megvédesz engem?
William szelíden elmosolyodott.
- Megígérem önnek, mint Úrnőm testőre és
komornyikja, és mint én, William Cuttleberry. Hisz az ember nem egyenlő a
munkájával.
- Akkor ki vagy te nekem valójában?
- Kicsit mindhárom.
- Ó! - gondolkozott el Carina. – De hát hogy
tudod mind a három szerepet egyszerre alakítani?
- Úgy, ahogy ön is álarcot vesz fel, és
eltakarja az igazi énjét. Én tudom, hogy a szíve mélyén jó ember, nem számít,
mennyire tiltakozik ez ellen. A valódi természetét nem hazudtolhatja meg.
- És szerinted milyen vagyok valójában? -
kérdezte őszinte érdeklődéssel.
- Ön egy értékes és roppantul érzékeny ember,
Carina. A szíve tele van jósággal, szeretettel és kedvességgel, ám a felszínen
épp az ellenkezőjét mutatja. A viselkedésével elűzi maga mellől az embereket,
pedig csak arra vágyik, hogy valaki törődjön önnel és szeresse.
Carinát fojtogatta a sírás William szavaitól,
mivel lelke mélyén tudta, hogy mindez igaz. Ő csak azt akarja, hogy szeressék…
De ehelyett mindenki gyűlöli. Egyszeriben lelkiismeret-furdalása lett, amiért
annyit gonoszkodott Williammel, pedig a férfi volt az első, aki tényleg
törődött vele, és meglátta az igazi énjét az álarc mögött. William, a gonosz
viselkedése ellenére mégis mindig mellette állt, és nem hagyta cserben.
Nem bírta tovább, eleredtek a könnyei.
- Látja? Erről beszélek - vonta magához a lányt,
aki átfonta a derekát, és belefúrta a fejét a nyakába.
Szüksége volt egy támaszra, akibe kapaszkodhat,
és William megígérte neki, hogy rá mindig számíthat.
- William… - suttogta a nevét.
- Pihenésre van szüksége, Car… akarom mondani,
Úrnőm - fektette le gyengéden az ágyba.
- Még soha nem hívtál a nevemen.
- Még sohasem mutatta meg előtte a valódi énjét
- mosolygott William őszinte, kedves mosollyal, és elsöpört egy kósza tincset a
lány homlokáról. Hosszasan belenéztek egymás szemébe. Carina tekintetéből
hiányzott a szokásos gőg és dac, Williaméből pedig a ridegség.
- Tudja, hogy így mennyivel szebb?
- Szépnek találsz? - suttogta. Szeme csillogott,
arca kipirult, de nem érdekelte, és az sem, hogy William így látja őt.
- Noha tudom, hogy ilyet nem illik egy
komornyiknak mondania, de mivel rákérdezett, bevallom: igen, ön fölöttébb
csinos.
Carina arca még pirosabb lett a bóktól, és alig
hallhatóan felsóhajtott. A férfi szeméből melegség sugárzott, ajkán kedves,
lágy mosoly bujkált. Az amúgy mindig füle mögé tűrt, ében tincsei most arcába
hullottak. Azokban a mélyfekete, kedves szemekben teljesen elveszett. Carina
férfit, egy fiatal, vonzó férfit látott Williamben, nem, komornyikot, édesapja
személyzetének egy tagját a sok közül. Ugyan néha-néha előfordult, hogy
elfeledkezett a szolga-úrnő viszonyról, ami kettejük között fennáll, de most
egyszerűen képtelen volt rá úgy nézni, mint a komornyikjára.
- Köszönöm… William - mosolygott, azzal lehunyta
a szemét.
- Álmodjon szépeket! - köszönt el, és felkelt a
lány mellől. A kilincsen volt már a keze, amikor visszafordult, és vetett rá
még egy utolsó pillantást, mielőtt visszament volna a szobájába.
~~*~~
Carina nem aludt túl jól. Fel-felébredt
állandóan a köhögésére, pedig előző nap nem volt még ilyen tünete. William
egyszer át is ment hozzá, és addig ült az ágya melletti széken, amíg Úrnője el
nem aludt. Kétféle gyógyszert is adott neki, és remélte, legalább az egyik
hatni fog. Másnap William orvosért küldetett, aki megállapította, hogy Carina
bizony csúnyán meghűlt. Felírt neki még két gyógyszert, amik három nap múlva
kezdték kifejteni a hatásukat. Az alatt a három nap alatt a lány semmit sem
csinált alváson és nyöszörgésen kívül. William ápolta őt, gondoskodott róla.
Carinának jólesett, hogy törődik vele, de félt attól, csak kötelességből teszi.
Ezt szóvá is tette neki akkor, amikor jobban érezte magát. Ő az ágyán ült, a
férfi akkor hozta meg neki a reggelit.
- William! - szólt utána.
- Igen, Úrnőm?
- Miért teszed ezt értem?
- Mert Úrnőm beteg.
- És ha nem lennék az Úrnőd, és papa nem adna
pénzt? Akkor is megtennéd?
- Igazán furcsa kérdései vannak mostanában.
Persze, hogy megtenném. Egy úriember nem hagyhatja cserben a bajba jutottakat.
- Ó, szóval úriember vagy!
- Legalábbis próbálok úgy viselkedni -
biccentett. - De miért kérdezi ezeket? Talán attól tart, hogy fontosabb
számomra a pénz, és ha kapok egy jobb ajánlatot, elhagyom?
- Hahh…! - fordította el Carina a fejét. A
világért sem akarta bevallani a férfinak, de pontosan ettől félt. De William
értette a célzást, és elmosolyodott.
- Jó étvágyat, Úrnőm! - hajolt meg, és távozott.
11 megjegyzés:
Tetszik a jellemfejlődés amit Carina kisasszony mutat, és tetszik, hogy a környezettel, meg azzal, hogy Carina elköltötte a pénzét, nagyjából egy "szintre" hoztad őket persze ez lehet hogy belemagyarázás, de mindenki másképp gondolkodik
Szia!:)Ennek a fejezetnek az eleje fent volt már a blogodon ugye? Lehet, hogy Wiliam szerelmes Carinába? Még még mindig nem vagyok biztos benne, bár ennyi mindent nem tenne meg érte, akármilyen rendes ember, és még ha a papa fizeti is, ha valamit nem érezne iránta. Csak az a kérdés mit érez Wiliam?!
naaa, alakulnak a dolgok!:) nagyon tetszett!
Sziasztok!
Köszönöm a véleményt nektek, elnézést, hogy csak most válaszolok, de beteg voltam/vagyok :(
Béla: Igazad van, Carina kisasszony kezd megváltozni - pozitív irányba :)
Katalin: Igen, feltettem az elejét ide :) Hogy mit érez William, még ő maga sem tudja, de ki fog derülni ;-)
Dóri: Igen, kezdenek alakulni :) Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet!
Mielőbbi jobbulást kívánok!
Szia!:) Gyógyulj meg hamar!:)Megfáztál?
Köszönöm! :) Igen, megfáztam, mint Carina... Köhögök, lázas vagyok, szédelgek... Biztos elkaptam tőle XD
Kérd meg William-et, hogy ápoljon :D vagy Zorack-ot XD
William-et szívesen megkérném, ő biztos kedves lenne, de Zorack attól tartok, saját kezűleg fojtana meg, csak hogy ne szenvedjek XD Na jó, talán nem, de valószínűleg közölné, hogy ő nem bébiszitter, és felháborodottan otthagyna XD
Carina keres majd munkát magának? Például társalkodónő lehetne nem? William azért mégsem tarthatja el!
Majd meglátjuk ;-)
Megjegyzés küldése