9. A változás útján

2013. április 1., hétfő

Carina kis idő múlva felébredt, és hirtelen azt se tudta, mi történt vele, és hol van. De amikor rájött arra, hogy William megtalálta, és ő épp a térdén fekszik, megnyugodott. Még akkor sem örült ennyire komornyikjának, amikor megmentette Dominic úrfitól.
- Felébredt, Úrnőm? - kérdezte a férfi lágy hangon, szinte suttogva.
- Ki mondta, hogy abbahagyhatod a simogatást? - kérdezte Carina álmatagon, nem tért még egészen magához.
- Egészen addig simogattam a haját, amíg el nem nyomta az álom. Utána nem mertem önhöz érni, mert attól tartottam, hogy felébresztem.
- Azért jöttél, hogy hazavigyél, igaz? - ült fel Carina pokrócostul a padon.
- Az édesapja nagyon aggódik önért.
- Hahh…! Méghogy aggódik. Örül, hogy elszöktem!
- Ne mondjon ilyet! Rossz hallani. Bármit is gondol, az édesapja szereti önt.
- Nem! Nem szeret! És ne kényszeríts arra, hogy hazamenjek, mert beleugrom a Temzébe! Mondd meg édesapámnak, hogy nem találtál meg!
- És mi lesz önnel?
- Kölcsönözz nekem egy kis pénzt a papától, én majd kiveszek egy szobát, és eléldegélek egyedül.
- Ön most arra kér, hogy lopjam meg édesapját, és adjam a pénzt kegyednek, hogy hátralevő életében száműzöttként éljen?
- Igen! Pontosan erre! - felelte dacosan.
- Ezt biztos, hogy jól átgondolta? Noha én csak egy egyszerű komornyik vagyok, és nincs beleszólásom Úrnőm dolgaiba, de engedje meg, hogy elmondjam a véleményemet.
- Nem érdekel a véleményed! Ha hazaviszel, vagy megmondod a papának, hogy hol vagyok, azt fogom hazudni neki, hogy te szöktettél el engem!
- Hát ennyire nem akar hazamenni…? - kérdezte a férfi szomorúan, minden vád nélkül.
- Nekem nincs otthonom. Az embernek az az otthona, ahol szeretik őt… - csuklott el a hangja. Elfordult, hogy William ne lássa a könnyeit.
- Én nem utálom Úrnőmet - vonta magához a férfi a pokrócba bugyolált lányt, és átfonta erős karjával.
- Hazudsz - zokogott.
- Mivel bizonyítsam, hogy elhiggye: igazat mondok?
- Maradj velem - fúrta bele a fejét Carina komornyikja mellébe.
- Ha ez a kívánsága, Úrnőm - simított végig gyengéden a lány haján. - Ön mellett maradok és védelmezem. Komornyikja és testőre leszek mindaddig, amíg igényt tart a szolgálataimra.
- Köszönöm - suttogta Carina. William meghökkent. Még soha, semmit nem köszönt meg neki úrnője.
- Ezen nincs mit köszönni. Ez csak természetes.
- Miért? - kérdezte a lány halkan.
- Mit miért?
- Miért maradsz velem? - nézett fel Williamre könnyes szemmel.
- Nem hagyhatom, hogy egyedül csatangoljon. Nem venném a lelkemre, ha bármi történne önnel.
Carina elnézett, és lesütötte a szemét.
- Történt valami. Igaz? - kérdezte aggódva.
- Nem…
- Bántotta valaki? Megsérült?
- Nem!
- Hát mitől ilyen zaklatott? - fogta meg Carina állát, és felbiccentette a fejét, hogy ránézzen. A szemébe újból könnyek gyűltek, és egész testében megremegett a szörnyű emléktől.
- El... Elmentem egy bordélyházba - nyögte ki végül, és megint elsírta magát. Karjával átfonta William nyakát, és az arcához préselte az arcát.
- Hogyan…? - döbbent meg a férfi.
- Azt-azt hittem, fogadó, de kiderült, hogy mégsem… A madam megfogta a mellemet, és…és azt mondta, lapos vagyok, és az egyik férfi…  - Összefüggéstelenül beszélt, annyira magán kívül volt.
- Mit csinált?
- Nekem dörgölőzött, és a falhoz szorított…
Williamnek megcsikordult a foga.
- De szerencsére jött a madam, és leszedte rólam. Azt hitte… azt hitte, hogy én azért mentem oda, mert a lányokat szeretem…
- Ugye nem maradt ott tovább?!
- El… elrohantam.
- Jól tette.
- Én... - kezdett bele a mondatba Carina, de inkább elhallgatott.
- Igen?
- Én csak… Örülök, hogy rám találtál.
- Reméltem, hogy így lesz. Nagyon sajnálom, ami önnel történt, és ha bármiben tudok segíteni, állok rendelkezésére.
- Én csak szeretnék egy nyugodt helyet, ahol pihenhetek…
- Itt van a közelben egy fogadó. Jöjjön - tolta el magától a lányt, majd finom mozdulattal hozzáért az arcához, és letörölte Úrnője könnyeit. Carina elpirult, és hogy zavarát leplezze, elfordult. Gyűlölte magát, hogy a férfi ilyen hatást vált ki belőle, ugyanakkor izgalmasnak találta a helyzetet, és újból át akarta élni a pillanatot.
Miután kivettek két szobát a fogadóban, Carina forrófürdőt vett. Annyira kimerült, hogy elszenderedett a kellemes hőmérsékletű vízben. Kopogtatás hangja riasztotta fel.
- Úrnőm, minden rendben?
- Igen, csak elaludtam.
Carina megborzongott, mert a víz teljesen kihűlt. Megtörölte magát, és vacogva beleburkolózott puha köntösébe.
- Küldessek fel szobalányt, hogy segítsen önnek?
Carina majdnem rávágta, hogy „igen”, de meggondolta magát. Kezdett elege lenni abból, hogy mindenki kiszolgálja őt, és nem hagyják érvényesülni. Ő egyedül is tud öltözködni, előző nap kifejezetten ügyesen ment neki. Leszedte a szárítókötélről a ruháit, és meglepően gyorsan beléjük bújt. Büszke volt magára, és még a harisnyáját se szakította el.
Komornyikja kint várta az ajtó előtt.
- Milyen finom illata van Úrnőmnek! - jegyezte meg, amire Carina arcán piros folt jelent meg.
- Tudom - mosolyodott el alattomosan, azzal befújta a férfit a parfümmel. - Érezd magad megtisztelve, egész nap az én illatom lesz rajtad!
William köhécselt a tömény, édeskés illattól, amire Carina kárörvendően felnevetett.
- Ez… khm… Igazán megtisztelő.
- Az is! Ezt a parfümöt papa Indiából hozatta!
- India varázslatos hely. Parancsol valamit, Úrnőm?
- Egy zöld tea és gyömbéres szelet jól esne.
- Máris intézkedek ez ügyben, Úrnőm - hajolt meg a férfi, és elment.
Carina elégedetten elmosolyodott, és belépett a szobába. Egy zöld pokróccal leterített ágy, ruhásszekrény és vitrin volt az össz-berendezés. Nem valami puccos hely - fintorodott el, és leporolta az ágyat, mielőtt lefeküdt. Az oldalára fordult, és pár percre rá elnyomta az álom.

Carina reggel - pontosabban negyed tizenkettőkor - fájó fejjel és végtagokkal ébredt. Alig bírta mozgatni a nyakát, annyira bemerevedett. Hálóruhája pántja a sok forgolódás következtében lecsúszott róla, haja ziláltan állt. De most először nem törődött ezzel, túl csüggedt és elgyötört volt hozzá. William az övé mellett bérelt szobát, így hát átkopogott hozzá.
A férfi szinte abban a pillanatban benyitott hozzá.
- Jó reggelt, Úrnőm - köszöntötte. A szokásos, fekete ruhái helyett csíkos nadrágot, sötétkék inget és mellényt viselt. Carina, ha akkor látta volna először, azt hitte volna róla, hogy nemes.
- Mi ez az öltözet?
- Bátorkodtam utcai ruhát felvenni az egyenruha helyett. Szeretné, hogy áthúzzam?
- Nem, nem. Ki nem állhatom azt a fekete gyászruhát.
William elengedte a füle mellett a megjegyzést.
- Hozzak reggelit Úrnőmnek?
- Nem kérek.
- Teát esetleg?
- Az se kell.
- Hát mit szeretne? Nem érzi jól magát?
- Fáj a nyakam…
- Ha megengedi, tudok segíteni.
Carina egy pillanatig habozott, de a fájdalom túl erős volt.
- Rendben. Megengedem - ült fel az ágyon.
Maga elé fogta a rózsaszín, virágmintás takarót, hogy William ne lássa a hálóruháját. Egyszerűen nem volt ereje átöltözni.
William leült, közvetlenül Carina mellé.
- Bevallom, még sohasem masszíroztam meg senkit. Így előre is elnézést, ha nem csinálom szakszerűen - mondta, azzal eltűrte a lány gesztenyebarna haját. Hosszú ujjaival kissé félszegen hozzáért a nyakához, és lágy, körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdte. Carina a férfi érintésétől zavarba jött és akaratlanul megdermedt.
- Feszültnek tűnik Úrnőm. Tán nem esik jól?
- De… - nyelt egyet. Igazság szerint túlságosan is jól esett neki, libabőrös lett William tapintásától.
- Próbáljon meg ellazulni - javasolta.
- De hogyan? Nem megy.
William ekkor elmosolyodott, és lecsúsztatta a kezét a lány vállára, amibe finoman belemarkolt. Carina ezen úgy meglepődött, hogy elszállt minden görcsössége.
- William, ezt hogy… - kezdett bele, de a férfi ekkor odahajolt hozzá. Ajka súrolta a fülét, amibe belesúgta bársonyos hangon:
- Valahogy így.
Carinán elhatalmasodott a vágy, nem bírta tovább. Meg akart fordulni és csókot lehelni William ajkára, de nem merte megtenni. Teste viszont önkéntelenül válaszolt - nekidőlt a férfinek. Háta hozzásimult William felsőtestéhez, és ez különös módon megnyugtatta.
- Hm. Azt hiszem, sikeres volt az ön ellazítására tett kísérletem.
Carina elpirult William szavaitól, és elhúzódott tőle.
- Hogy találtál rám? - fordult komornyikja felé. Az ágyon ült törökülésben, a takarójába burkolva.
- Ismerem Úrnőmet, és sejtettem, hogy Londonba jön, nem vallott volna önre falusi fogadókban bujkálni. Mi a terve a későbbiekre nézve? Nem is akar többé hazamenni?
- Ezt még nem tudom.
- Megértem önt. Egész életében egy fényűző kastélyban élt, jóformán ki sem mozdult otthonról. De most hirtelen összedőlt az a hamis illúziókból épült kártyavár, és egy nagyváros kellős közepén találta magát, ahol egészen másképp működnek a dolgok, mint azt hitte. Egyrészt visszavágyik a régi, jól megszokott életébe, másrészt fel akarja fedezni ezt a lehetőségekkel, ugyanakkor veszélyekkel teli, új világot.
Carina elképedve nézett a férfira, aki tökéletesen megfogalmazta az érzéseit.
- Ezt hogy csinálod?
- Mit?
- Honnan tudsz ennyi mindent rólam?
- Már mondtam: ismerem önt - mosolygott. - Úrnőm nem éhes?
- Már mondtam, hogy nem!
William aggódva nézett Carinára, és rátette a kezét a homlokára.
- Attól tartok, ön lázas. Mit érez még?
- Fáj a torkom, és rossz a közérzetem.
- Feküdjön le, megfázott valószínűleg.
- Nem akarok feküdni! - mondta, majd eltüsszentette magát.
- Sajnos kénytelen lesz, ha nem akar még jobban megbetegedni - nézett szigorúan William a lányra, majd elővett a bőröndjéből egy gyógyszeres fiolát és kanalat.
- Ezt be kell vennie - nyújtotta át neki.
- Mi ez? - méregette Carina gyanakodva az üvegcsét.
- Gyógyszer. Jót fog tenni önnek, meglátja.
- Miért hoztál magaddal gyógyszereket?
- Nem árt mindenre felkészülni.
- Te meg akarsz mérgezni!
- És ugyan miért tennék ilyet? Mi hasznom származna belőle? Én sohasem bántanám Úrnőmet, és bármit megtennék önért. Azt hittem, ezt tudja jól.
- Bármit? - villant meg a lány szeme.
- Ésszerű keretek között, és ami szerepel a munkaköri leírásomban.
Carina lecsavarta a gyógyszeres fiola kupakját, és öntött a kanálba egy csöppnyit. Beleszagolt, majd beledugta a nyelve hegyét.
- Ez keserű! - kiáltott fel undorodva.
- A gyógyszerek keserűek - csóválta meg a fejét a férfi, majd kikapta Úrnője kezéből az üveget és a kanalat, amire kiöntött egy adagra valót. Carina szóra nyitotta a száját, amit William kihasznált, és belenyomta a szájába a kanalat. A lány annyira meghökkent, hogy lenyelte az orvosságot, amitől köhögni kezdett.
- Wiliam… ezt… ezt megbánod!
- Tessék, itt egy pohár víz - emelte le a férfi a poharat Carina éjjeliszekrényéről. Még tegnap tette oda neki.
Carina kiragadta a kezei közül, és zihálva lehajtotta a tartalmát.
- Sajnálom, másképp nem vette volna be. Én csak jót akartam Úrnőmnek.
- Jót?! El sem merem képzelni, mi lenne akkor, ha rosszat akarnál!
- Higgye el, arról tudna. Miért vette a fejébe, hogy ártani akarok önnek?
- Nem vettem! De ha a papa megparancsolná, hogy bántsál engem, megtennéd?
- Természetesen nem! Hogy gondolhat ilyen butaságokat Úrnőm?
- És ha kirúgna, ha nem tennéd meg?
- Jó ég, dehogyis! Semmilyen körülmények között nem tennék kárt önben, de ezt mondtam már.
- Megígéred?- húzódott közelebb Carina a férfihez.
- Mit?
- Hogy nem fogsz soha bántani, és mindig megvédesz engem?
William szelíden elmosolyodott.
- Megígérem önnek, mint Úrnőm testőre és komornyikja, és mint én, William Cuttleberry. Hisz az ember nem egyenlő a munkájával.
- Akkor ki vagy te nekem valójában?
- Kicsit mindhárom.
- Ó! - gondolkozott el Carina. – De hát hogy tudod mind a három szerepet egyszerre alakítani?
- Úgy, ahogy ön is álarcot vesz fel, és eltakarja az igazi énjét. Én tudom, hogy a szíve mélyén jó ember, nem számít, mennyire tiltakozik ez ellen. A valódi természetét nem hazudtolhatja meg.
- És szerinted milyen vagyok valójában? - kérdezte őszinte érdeklődéssel.
- Ön egy értékes és roppantul érzékeny ember, Carina. A szíve tele van jósággal, szeretettel és kedvességgel, ám a felszínen épp az ellenkezőjét mutatja. A viselkedésével elűzi maga mellől az embereket, pedig csak arra vágyik, hogy valaki törődjön önnel és szeresse.
Carinát fojtogatta a sírás William szavaitól, mivel lelke mélyén tudta, hogy mindez igaz. Ő csak azt akarja, hogy szeressék… De ehelyett mindenki gyűlöli. Egyszeriben lelkiismeret-furdalása lett, amiért annyit gonoszkodott Williammel, pedig a férfi volt az első, aki tényleg törődött vele, és meglátta az igazi énjét az álarc mögött. William, a gonosz viselkedése ellenére mégis mindig mellette állt, és nem hagyta cserben.
Nem bírta tovább, eleredtek a könnyei.
- Látja? Erről beszélek - vonta magához a lányt, aki átfonta a derekát, és belefúrta a fejét a nyakába.
Szüksége volt egy támaszra, akibe kapaszkodhat, és William megígérte neki, hogy rá mindig számíthat.
- William… - suttogta a nevét.
- Pihenésre van szüksége, Car… akarom mondani, Úrnőm - fektette le gyengéden az ágyba.
- Még soha nem hívtál a nevemen.
- Még sohasem mutatta meg előtte a valódi énjét - mosolygott William őszinte, kedves mosollyal, és elsöpört egy kósza tincset a lány homlokáról. Hosszasan belenéztek egymás szemébe. Carina tekintetéből hiányzott a szokásos gőg és dac, Williaméből pedig a ridegség.
- Tudja, hogy így mennyivel szebb?
- Szépnek találsz? - suttogta. Szeme csillogott, arca kipirult, de nem érdekelte, és az sem, hogy William így látja őt.
- Noha tudom, hogy ilyet nem illik egy komornyiknak mondania, de mivel rákérdezett, bevallom: igen, ön fölöttébb csinos.
Carina arca még pirosabb lett a bóktól, és alig hallhatóan felsóhajtott. A férfi szeméből melegség sugárzott, ajkán kedves, lágy mosoly bujkált. Az amúgy mindig füle mögé tűrt, ében tincsei most arcába hullottak. Azokban a mélyfekete, kedves szemekben teljesen elveszett. Carina férfit, egy fiatal, vonzó férfit látott Williamben, nem, komornyikot, édesapja személyzetének egy tagját a sok közül. Ugyan néha-néha előfordult, hogy elfeledkezett a szolga-úrnő viszonyról, ami kettejük között fennáll, de most egyszerűen képtelen volt rá úgy nézni, mint a komornyikjára.
- Köszönöm… William - mosolygott, azzal lehunyta a szemét.
- Álmodjon szépeket! - köszönt el, és felkelt a lány mellől. A kilincsen volt már a keze, amikor visszafordult, és vetett rá még egy utolsó pillantást, mielőtt visszament volna a szobájába.

~~*~~

Carina nem aludt túl jól. Fel-felébredt állandóan a köhögésére, pedig előző nap nem volt még ilyen tünete. William egyszer át is ment hozzá, és addig ült az ágya melletti széken, amíg Úrnője el nem aludt. Kétféle gyógyszert is adott neki, és remélte, legalább az egyik hatni fog. Másnap William orvosért küldetett, aki megállapította, hogy Carina bizony csúnyán meghűlt. Felírt neki még két gyógyszert, amik három nap múlva kezdték kifejteni a hatásukat. Az alatt a három nap alatt a lány semmit sem csinált alváson és nyöszörgésen kívül. William ápolta őt, gondoskodott róla. Carinának jólesett, hogy törődik vele, de félt attól, csak kötelességből teszi. Ezt szóvá is tette neki akkor, amikor jobban érezte magát. Ő az ágyán ült, a férfi akkor hozta meg neki a reggelit.
- William! - szólt utána.
- Igen, Úrnőm?
- Miért teszed ezt értem?
- Mert Úrnőm beteg.
- És ha nem lennék az Úrnőd, és papa nem adna pénzt? Akkor is megtennéd?
- Igazán furcsa kérdései vannak mostanában. Persze, hogy megtenném. Egy úriember nem hagyhatja cserben a bajba jutottakat.
- Ó, szóval úriember vagy!
- Legalábbis próbálok úgy viselkedni - biccentett. - De miért kérdezi ezeket? Talán attól tart, hogy fontosabb számomra a pénz, és ha kapok egy jobb ajánlatot, elhagyom?
- Hahh…! - fordította el Carina a fejét. A világért sem akarta bevallani a férfinak, de pontosan ettől félt. De William értette a célzást, és elmosolyodott.
- Jó étvágyat, Úrnőm! - hajolt meg, és távozott. 


11 megjegyzés:

Béla Tóth írta...

Tetszik a jellemfejlődés amit Carina kisasszony mutat, és tetszik, hogy a környezettel, meg azzal, hogy Carina elköltötte a pénzét, nagyjából egy "szintre" hoztad őket persze ez lehet hogy belemagyarázás, de mindenki másképp gondolkodik

Katalin írta...

Szia!:)Ennek a fejezetnek az eleje fent volt már a blogodon ugye? Lehet, hogy Wiliam szerelmes Carinába? Még még mindig nem vagyok biztos benne, bár ennyi mindent nem tenne meg érte, akármilyen rendes ember, és még ha a papa fizeti is, ha valamit nem érezne iránta. Csak az a kérdés mit érez Wiliam?!

Dóri írta...

naaa, alakulnak a dolgok!:) nagyon tetszett!

Arlene C. Dall írta...

Sziasztok!

Köszönöm a véleményt nektek, elnézést, hogy csak most válaszolok, de beteg voltam/vagyok :(

Béla: Igazad van, Carina kisasszony kezd megváltozni - pozitív irányba :)

Katalin: Igen, feltettem az elejét ide :) Hogy mit érez William, még ő maga sem tudja, de ki fog derülni ;-)

Dóri: Igen, kezdenek alakulni :) Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet!

Dóri írta...

Mielőbbi jobbulást kívánok!

Katalin írta...

Szia!:) Gyógyulj meg hamar!:)Megfáztál?

Arlene C. Dall írta...

Köszönöm! :) Igen, megfáztam, mint Carina... Köhögök, lázas vagyok, szédelgek... Biztos elkaptam tőle XD

Dóri írta...

Kérd meg William-et, hogy ápoljon :D vagy Zorack-ot XD

Arlene C. Dall írta...

William-et szívesen megkérném, ő biztos kedves lenne, de Zorack attól tartok, saját kezűleg fojtana meg, csak hogy ne szenvedjek XD Na jó, talán nem, de valószínűleg közölné, hogy ő nem bébiszitter, és felháborodottan otthagyna XD

Katalin írta...

Carina keres majd munkát magának? Például társalkodónő lehetne nem? William azért mégsem tarthatja el!

Arlene C. Dall írta...

Majd meglátjuk ;-)

Megjegyzés küldése

Blog contents © Igenis, Úrnőm! 2010. Blogger Theme by Nymphont.